EGÉSZSÉGÜGYI VÉSZLELTÁRRAL, ÉLETMENTŐ CSOMAGGAL A KÖZJÓ SZOLGÁLATÁBAN

 

A Szociális Egészségügyi Kerekasztal közleménye



 A Szociális Kerekasztal jogosnak tartja és teljes szolidaritásáról biztosítja a lakosság
ellenállását kórházainak bezárásával, leépítésével, privatizálásával szemben. Együtt vagyunk azokkal, akik szerte az országban kiállnak jogaikért, saját egészségükért, gyermekeik, családjaik egészséges fejlődéséért, életkilátásaik beszűkítése ellen. Molnár Lajos miniszter elképzeléseit és intézkedéseit, amelyekkel - a jelek szerint - Gyurcsány Ferenc miniszterelnök is azonosul, az egészségügyi ellátás ellen irányuló nyílt rombolásnak tartjuk, és az a véleményünk róla, hogy önző politikai és anyagi érdekeket szolgál. A milliárdokból felújított kórházak, kórházi osztályok bezárásával, műszerek, berendezések válnak hasznavehetetlenné, elértéktelenedik évtizedek alatt felhalmozott szakmai tudás, közösségek válnak kiszolgáltatottá, sérül a legelemibb emberi jog, az élethez, az egészséges élethez való jog. Ez az állapot hátrányos mind a betegnek, mind az orvosnak.
A kormányzó pártok nélkülünk, és a fejünk felett átnyúlva akarják végrehajtani az ún. egészségügyi reformjukat, anélkül, hogy a közvetlenül érintetteknek beleszólási lehetőséget biztosítanának jövőjük alakításába. Egészségügyi intézményeink, kórházaink évtizedek során a dolgozók visszatartott fizetéséből, téglajegyekből, kétkezi társadalmi munkájából épültek fel, hogy azután az új generációk is élvezhessék hasznukat. Szolidaritási alapon jött létre és működik a társadalombiztosítás rendszere. Alkotmányos jogon jár a dolgozóknak, ezért most az alkotmányt úgy akarják módosítani, hogy ne járjon. Az, aki meg akarja fosztani a társadalmat tulajdonától, egészségügyi jogaitól, bűnt követ el a társadalom ellen, egészséget és életet sodor veszélybe. A Szociális Kerekasztal leszögezi: nem szabad véghezvinni a jövőnket alapjaiban meghatározó kormány-tervet, programokat anélkül, hogy ne értene egyet vele a lakosság, a szakmai kollégiumok, a kamarák, a civil- és érdekvédő szervezetek, a szakszervezetek, a betegjogi képviselők, a tulajdonos állami és önkormányzati szervek. A lakosság túlnyomó része azt akarja, hogy az egészségügyi ellátás és a társadalombiztosítás továbbra is a szolidaritás elvén működjön, nemzeti kockázatközösségre épüljön, kötelező járulékfizetésből tartsa fenn magát, állami költségvetési kiegészítéssel. A többség modernizált, széles társadalmi ellenőrzés alatt álló, egybiztosítós rendszerben működő egészségügyet támogat: a jelenleg is működő Országos Egészségbiztosítási Pénztárt (OEP). Ellenezzük, hogy ettől lényegesen eltérő, végiggondolatlan, agresszív, az ellátottak köréből kirekesztő intézkedéseket, sokkterápiát erőltessenek a társadalomra. Nemzetközi tapasztalatok sora bizonyítja, hogy a több biztosítós modell tömegeket rekeszt ki a betegellátásból, és semmi jóval sem kecsegtet. Ezt igazolja Chile és Szlovákia esete, Arnold Schwarzenegger kaliforniai kormányzó elhatározása, hogy társadalombiztosításban részesíti azt a 6,5 millió kaliforniait, aki amagánbiztosítós rendszer miatt kirekedt az orvosi ellátásból.
Az egészségügy mai állapotán mi is változtatni akarunk, de nem privatizálással, hanem államilag összehangolt fejlesztéssel. Társadalmilag kiérlelt fejlesztési programban látjuk a
tényleges előrelépést, a közösségi javak könyvszerinti értéken való elherdálása és a jogok leépítése helyett, hiszen több száz milliárdos közvagyon kerülne magánkézbe. Méltó megbecsüléssel itthon kell tartani, foglalkoztatni a nemzetközileg elismert szakember gárdát, bővíteni, korszerűsíteni kell a szolgáltatásokat és az eszközparkot. A kormány a hazai és a nemzetközi pénzügyi körök nyomására, politikai akarattal, a szakma egyetértése nélkül, indokolatlanul, a betegek érdekei ellenében az egészségügyi szolgáltatások és kapacitások szűkítését (rendelések, osztályok, kórházak bezárása, dolgozók elbocsátása) szándékozik véghezvinni a törvény erejével. E vissza nem fordítható rombolás helyett kezdeményezzük: a külföldi egészség biztosítóknak ajánljuk fel, hogy az ő biztosítottaik magyar intézetekben kezeltethetik, gyógyvizeinkben utó kezeltethetik magukat. A bevételből fenntartani és korszerűsíteni lehet az intézeteket. A megoldás jó mindkét félnek

  A Szociális Kerekasztal követeli, hogy állítsák le a tervezett és megkezdett egészségügyi változtatásokat, ameddig nem születik valódi reform társadalmi és szakmai közmegegyezéssel és garanciákkal. Egészségtudatos, emberközpontú ország stratégia, társadalompolitika kimunkálásával emelhetjük a nemzeti és európai életminőséget.

     A Szociális Kerekasztal ennek szellemében vesz részt a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal 2007. február 1-i tanácskozásán, és egyezteti stratégiáját az egyenjogú orvosi ellátás, a szolidaritás elvű egészségbiztosítás megvédése, és a szükséges fejlesztés érdekében.

2007. január 31.                                          

 

 

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése