I. NAGY IMRE A MUNKÁSTANÁCSOK JELENTŐSÉGÉRŐL

 

A snagovi jegyzeteinek elején azonnal megfogalmazta, hogy „az első és a második szovjet fegyveres intervenció közötti időszak … rendkívül fontos és tanulságos a forradalom továbbfejlődése és a magyarországi események helyes megítélése szempontjából.” Az itt felsorolt 10 pontból én most csupán az 5. és a 8. pontokat idézem:

„5. a társadalom minden osztálya és rétege, a gyáripari munkásság, a parasztság és az értelmiség egységesen és teljes bizalommal támogatta a nemzeti kormányt meghirdetett programjának megvalósításában,

8. a köz –és államigazgatás új forradalmi népi szervei és demokratikus formái a régiekkel összefonódva kezdtek rendszeresen működni és központi kormánnyal és államhatalmi szervekkel szoros kapcsolatot létesíteni,” /7/ Uo.:57-58. p.

 

E gondolatok közül a 8. pontban tett megjegyzései lesznek most a fontosak témánk kifejtése szempontjából. Nagy Imre e megjegyzései ugyanis érintik majd azt a fontos témát, hogy ezek az „új forradalmi népi” szervek mennyire voltak autonómok?

    

Nagy Imre: „A munkásosztálynak a munkástanácsok körül kibontakozott szívós harcában az a törekvés nyilvánult meg, hogy a munkástanácsokon keresztül intézményesen biztosítsa a maga számára a tényleges államhatalmat, annak gyakorlását az államvezetésben és a szocializmus építésében, hogy ne csak papíron és hangzatos szólamokban, hanem valójában is a hatalom birtokosa legyen, és ezt a hatalmat helyette ne egy klikk és annak bürokratikus apparátusa gyakorolja, a munkásosztály nevében.” /4/ Rainer M. János: uo. 365. p

 

Ime Nagy Imre egyik fontos általánosítása. Rainer M. János csak ezt a gondolatát emelte ki, nagysikerű biográfiájában. Elemzésére azonban nem vállalkozott. Erről volt-e szó? Hogy a munkástanácsokkal a munkásság „intézményesen biztosítsa a maga számára a tényleges államhatalmat”? Ez megér egy jó vitát!

  

Nagy Imre – snagovi jegyzeteinek a végén úgy látta: „A nemzeti függetlenség, szuverenitás és egyenjogúság mellett a munkásosztály másik általános követelése volt a munkástanácsok elismerése. Ezeket a szerveket nagy vívmánynak tekintette, amelyeknek fontos szerepet szánt az ország gazdasági rendszerében, és biztosítékát látta bennük annak, hogy a régi hibák nem térnek vissza és a munkásosztály biztosítja a maga számára az ország vezetésében való őt megillető helyet.”

Itt tehát Nagy Imre az eddigi megállapításihoz képest tovább ment és azt állította, hogy a munkásság a munkástanácsoknak „fontos szerepet szánt az ország gazdasági rendszerében.” Lényeges megállapítás. Problémája, hogy nem fejtette ki ezt a kérdést

 

 

Szerinte azonban ezeket a kezdeti hibákat meg lehetett volna szüntetni. A munkástanácsokat – újra idézem – „alkalmassá kellett volna tenni arra, hogy a népi demokratikus rendszer, a kormányzat szilárd alapjává váljon, és a munkásosztály a munkástanácsok intézményén keresztül a proletárhatalomnak ne csak névleges, hanem tényleges birtokosa legyen. A kettős hatalom veszélye elhárult volna azzal, ha a munkástanácsok a munkáshatalom, a proletárdiktatúra és annak kormánya szervévé válhattak volna. A kormánynak tehát ahelyett, hogy élesen fellépett a munkástanácsok ellen, rájuk kellett volna támaszkodni. Kétségtelenül a hatalom új, sajátos formája és szerve jött volna létre, amely azonban minden más szocialista és népi demokratikus hatalmi szervnél szilárdabb alapokra, a munkásosztályra építette volna a népi hatalmat.”/15/ Uo.: 164-165. p.

  

 

A munkástanácsokkal való kormányzati megegyezés – szerinte – a következőket eredményezte volna: Egyrészt „a magyar proletariátust valóban az ország urává, a hatalom letéteményesévé tette volna, amely a szocialista demokráciának szilárd alapot adott volna.”

Másrészt ez a „régi népellenes gazdaságpolitika megismétlését is lehetetlenné tette volna.”

Harmadrész – és témánk szempontjából én ezt tartom a legfontosabbnak: Nagy Imre szerint a munkástanácsok meghagyása „gazdaságpolitikánknak pedig  új struktúrát, iparunknak, üzemeinknek új szervezeti és vezetési rendszert biztosított volna.”  Itt kétségtelenül a munkás önigazgatásról van szó.

 

II. BIBÓ ISTVÁN A MUNKÁSTANÁCSOKRÓL ÉS AZ ÖNIGAZGATÁSRÓL

 

Bibó István magyar forradalommal és szabadságharccal kapcsolatos - és ismert - gondolataiból csak a témánkhoz szorosan tartozó legfontosabbakat idézzük:

 

1.     Az 1956. október 27-29.-én írt Fogalmazvány címet viselő írásában az Elvi tisztázás c. részében már megírta, hogy (idézem) „Nekünk, magyaroknak e pillanatban, ha nem engedjük át magunkat az erőszak-alkalmazás mámorának, kezünkben van az a lehetőség, hogy a 20. század első pozitív, dicsőséges forradalmát vigyük diadalra.”

2.     „Az osztályharc nem belső értelme, csak egyik külső hordozója a történelem folyamatának: „Ugyanitt írja, hogy „a kapitalizmus embertelenségét legvilágosabban az ipari munkásság helyzetén lehet lemérni, s leghatékonyabban a munkásság harca tudja megrendíteni, de ez éppen nem jelenti, hogy mindaz egy jobb társadalom felé mutat, ami a munkásság osztályérdekét szolgálja.”

3.     Bibó azt is látta, hogy a „gyarmati és félgyarmati országok szabad fejlődése nem indulhat meg nagyméretű nagybirtok- és nagytőke-kisajátítások nélkül. Ezt a kisajátítás a bolsevizmus végrehajtotta. Ezt … fontos vívmánynak kell tekinteni, és meg kell védenünk, illetőleg az ipari üzemek vonatkozásában a kisajátított nagyüzemeket bürokratikus állami tulajdonból munkásközösségi tulajdonná kell tenni.” Ugyanakkor Bibó azt is írta, hogy „minden ember számára egyenlő feltételek mellett meg kellene indítani a szabad vállalkozás –rendszer lehetőségét is,…” A szabad vállalkozás lehetőségét és a nagyüzemek munkásközösségi tulajdonát, . Bibó szerint – két intézmény révén lehet összeegyeztetni: (idézem) „egyik a szövetkezetek rendszere, melyek szabad vállalkozásokként indulhatnak, a másik, a szabad egyéni vállalkozás pedig abban az arányban, amilyen arányban megszilárdul, bürokratizálódik, személyes teljesítményből közösségi üzemmé válik, abban az arányban nőjenek bele a munkások annak tulajdonába, oly módon, hogy meghatározott idő, 30 vagy 50 év alatt nőjenek bele az üzem dolgozói az üzemi demokráciába, az üzemi nyereségrészesedésbe és végül a közösségi tulajdonba.” Ime, a bibói önigazgatói koncepció lényege! E nagyjelentőségű gondolatmenetének lényegét így zárta. „Ezeknek az új formáknak a kikísérletezésével és kialakításával a félgyarmati gazdasági állapoton átmenet kelet-európai országok… világjelentőségű példát mutathatnak a gyarmati országoknak, azok szabad fejlődésének, amelyekre … a közvetlen nyugati behatás és  példa sok vonatkozásban kértékony és mérgező hatású.” E gondolatok a mai világgazdasági és belpolitikai helyzetben is sok aktualitása van. De felhasználhatóak a mai magyar helyzet értelmezéséhez is. És lehetséges kiindulópontjai a közlejövő gazdasági és politikai teendőihez is!

4.     Mielőtt azonban ezekre néhány példát mondanánk, szükséges felvázolni Bibó István ugyanakkor, tehát 1956. október 27-29.-én leírt véleményét az államról. „Az állam nem merő erőszakszervezet – írta – a modern európai állam pedig csak egészen kis mértékben az.” Azt állította, hogy a „háromszáz éves modern újkori alkotmányos állam fejlődése az államot túlnyomó részben erkölcsi személyiséggé tette, mely most azon a ponton van, hogy hatalomkoncentrációból fokozatosan átalakul a tárgyilagos szakszolgálatok eszközévé.”

5.     Ugyanekkor írta le azt a számunkra most is fontos és aktuális gondolatot is, hogy (idézem) „A szabadság nem relatív fogalom, s nem egyik vagy másik csoportnak a szabadsága valamely másik rovására, hanem abszolút érték. Az egyik ember és egyik csoport szabadsága nem csökkenti, hanem növeli és biztosítja a többiét:…” Majd így zárja ezt a 7. pontját: „A szabadság mind teljesebbé tétele és technikai intézményekben való megerősítése az európai társadalom és államfejlődés lebelsőbb tartalma és legnagyobb éredménye.”

6.     Bibó István 1956 végén és 57 elején „A pártok és a forradalmi szervezetek viszonyával” és „ A munkástanácsok és a többpártrendszer.” c. írásaiban is foglalkozott tanácskozásunk témájával. A legfontosabb és legérdekesebb kérdésnek azt tekintette, hogy (idézem) „milyen szerepük lehet a munkástanácsoknak a forradalom biztosítása, a társadalom megszervezése és az alkotmányjogi újjárendezés során, és hogy viszonylik ez a szerep a többpártrendszeren alapuló általános választások rendszeréhez.”

7.     Ő azt is megírta, hogy 1956 decemberében a forradalmi szervek és a demokratikus pártok közötti egyeztetéseken egy olyan kompromisszumos kibontakozási megállapodás született, amely az „általános választásokon alapuló parlamentarizmus és az alkotmány esetleges szindikalista felépítésével” írható le. Ennek lépéseit a következőképpen tervezték:

a./ a választások elhalasztása,

b./ ezért a forradalmi alkotmányozó gyűlést összeállításában „döntő szerepe kell, hogy legyen a munkástanácsoknak és már érdekképviseleti szerveknek.” c./ a forradalmi alkotmányozó gyűlés leszögezi a forradalom közös alapelveit: „a köztársasági államforma, a parlamentáris demokrácia, a szocialista vívmányok fenntartása, így a földreform, a nagyüzemek társadalmi – nem szükségképpen állami – tulajdonban maradása, stb.”

d./ Egyetértés volt abban is, hogy a „munkástanácsoknak, a parasztszervezeteknek, értelmiségi és egyéb szervezeteknek a forradalmi alkotmányozó gyűlés megszűntetése  és az általános választások megtörténte után is valamilyen módon országos szervezetekké kell válniuk, és valamilyen formában – feltehetőleg egy második kamara formájában – az állam szervezetébe is be kell épülniük.”

 

Ezek azok az általános és nagyon is konkrét elvek, amelyekről érdemes tudnunk, ha az 1956-os forradalom és szabadságharcból és a mai demokrácia -deficit szükségletből kiindulva a közeljövő demokratikusabb társadalmi feladatairól, esetleg egy távolabbi jövő új társadalmi formációjáról kívánunk beszélgetni és közös álláspontokat kialakítani.

 

III. NEMZETKÖZI KITEKINTÉS VÁZLATA

 

1.     A brüsszeli Nagy Imre Intézet 1959-es tanácskozásán, melynek témája „ A magyar forradalom hozzájárulása a szocialista gondolthoz” volt, Heltai György hozzászólásában joggal beszélt az önkormányzati szervek és a hagyományos parlamentáris intézmények között létrehozott párhuzamosságokról és elsősorban ebben látta a magyar munkások politikai célkitűzéseinek újszerűségét.

2.     Az 1968-as Prágai Tavasz idején szerkesztett dokumentum már így ismételte meg a magyar munkások követeléseit: „A parlamenti demokrácia elveit kell kombinálni azzal az elvvel, hogy a társadalmi érdekek közvetlenül befolyásolhassák a politikát.”

3.     A magyar munkástanácsok és a Prágai Tavasz által felvetett által felvetett célkitűzések tetten érhetők voltak a lengyel Szolidaritás mozgalomban is.

4.     Annak is köszönhetően a Szocialista Internacionálé 1989. júniusi nyilatkozata ezt mondja: „A szocialista, demokratikus mozgalom ezentúl a vegyes gazdaság keretein belül fog síkraszállni mind a társadalmasításért, mind a köztulajdonért. természetesen megerősítjük, hogy a gazdaság internacionalizálása és a világméretű technikai forradalom a demokratikus ellenőrzést fontosabbá teszi, mint valaha.” A dokumentum előrevetíti, hogy a gazdaság társadalmi ellenőrzése az eszközök széles skálájával érhető el, amelybe beletartoznak majd (idézem) „ a munkások és parasztok önkormányzati szövetségei” is.

5.     Tudjuk, hogy ezekből a célkitűzésekből és törekvésekből alig lett valami! Különösen nem lett Kelet- és Közép-Európa országainak új-kapitalista átalakítása során. Nem lett semmi a nyugat-európai szociális piacgazdaságból sem! A dolgozók szociális vívmányainak többségét felszámolták. Ezért is igaznak érezzük Robert Dahl amerikai szociológus azon érvelését, hogy (idézem): „Ha a demokrácia az állam kormányzásában megvan, akkor a gazdasági vállalkozások vezetésében is meglévőnek kell lennie: ezért annak megállapítása, hogy az üzemekben nem létezik, ahhoz a következtetéshez vezet, hogy az állami irányításban sincs jelen.” Szerintem itt tartunk most Magyarországon és Közép-Európában. Milyen irányban van a kitörés lehetősége e térség DOLGOZÓI és baloldala számára? 

 

 

IV. NAPJAINK HAZAI BALOLDALA ELŐTT ÁLLÓ FELADATOKRÓL

 

Közismert tény, hogy az 1989-1990 után kialakult új-kapitalista rendszer – természetének megfelelően – a magyar társadalom többségének nemhogy felemelkedést nem hozott, hanem nagy tömegek munkanélküliségét, elszegényedését és létbizonytalanságát eredményezte. Ezt a helyzetet már jól feltárták a baloldali, kritikai értelmiségiek tanulmányi és könyvei. E helyzetértékelésekkel a haza baloldal többsége egyetért. A gond akkor jelentkezik, amikor az előttünk álló közvetlen feladatokról kezdünk beszélni.

Mi a teendő a napi politikai harcokban? Milyen követlen célokért kell küzdenünk? Kik lehetnek a szövetségeseink? Az adott belpolitikai erőviszonyok mellett szabad-e az un. „bal-liberális” kormány, az MSZP-SZDSZ neoliberális gazdaság – és társadalompolitikája ellen nyílt politikai küzdelmet folytatni?

 

Én és barátaim úgy véljük, hogy a kritikai és hatalomnélküli baloldalnak napjainkban ez a feladata. Mely területeken és kérdésekben érdemes ezt a politikai küzdelmet folytatni? Ezekre a kérdésekre ez év elején már megszülettek a válaszok. Azok egy részét Gazsó Ferenc: un. rendszerkorrekciós téziseiben találjuk. Ezek érdekessége, hogy azok többségét felvállalta Szili Katalin, az MSZP legnépszerűbb politikusa, aki a parlament elnöke is. Az ő téziseiről februártól-májusig zajlott a vita a Népszava hasábjain. Akkor úgy látszott, hogy a hozzászólók többsége támogatja azok megvalósítását. Azóta – ha röviden akarom jellemezni a helyzetet – néma csend!

 

1.      Mindenekelőtt az állam szerepének értelmezéséről kell szólnunk. A ma uralkodó neoliberális/neokonzervatív doktrina azt a gyakorlatot követi, hogy napjainkban és a közlejövőben is minél kisebb államra van szükség. Kevesebb adóra, kevesebb redisztribúcióra, kevesebb közszolgáltatásra, az egészségügy, az oktatásügy és a közszolgáltatások egyre nagyobb területeit is magánosítani kell, mert úgymond, csak így lehetséges az ország versenyképességét megjavítani. Egyébként még az EU-ban is lemaradunk! Nem beszélve az világ élvonalától, stb, stb…

2.      Ezért szerintünk a rendszer működésének korrekciója elképzelhetetlen az állam hatékony szerepvállalása nélkül. Egyértelművé kell tenni, hogy a mindenki számára elérhető színvonalas közoktatás és az egészségügyi ellátás garantált biztosítása tehát az állam alapvető feladata.

3.      A neoliberális paradigmával szemben a rendszer korrekciójára törekvő társadalompolitika kifejezetten a szociális integráció megerősítést szorgalmazza. Ezzel az országban zajló szélsőséges polarizálódást meg lehet állítani. Ennek a stratégiának egyik kulcskérdése a  „tudástőke társadalmi elosztásának módosítása.” Ezért a mai kormányzati tendenciákkal szemben mi azt valljuk, hogy az iskolarendszerre a mainál sokkal többet kell költeni.

4.      Elutasítjuk az olcsó munkaerőre bazírozó gazdasági prosperitás tézisét! Követeljük, hogy a „gazdaság jövedelemtermelő képességének növekedése a munkajövedelmek arányos gyarapodásával járjon. Ezért küzdünk a globálkapitalizmusra épülő munkapiaci viszonyok humanizálásáért. A munkabérek emelése mellet küzdünk a munkavállalók munkafeltételeinek és jogvédelmének kollektív érdekérvényesítő lehetőségeinek garantált biztosításáért, az érdekképviselet intézményrendszerének fejlesztéséért.

5.      Felülvizsgálatot és változást igényel a hatalmi-uralmi rendszer kiépült működési módja is. A parlamenti pátok kizárólagos hatalomgyakorlása korlátozza a participatív demokrácia érvényesülését. Így nincs biztosítva a társadalmi önszerveződések bevonása a döntési folyamatokba. Nem létezik intézményes együttműködési kényszer, nem érvényesül a vétójog, stb…Ezért az állampolgári önszerveződések döntést befolyásoló lehetősége minimális és esetleges

6.      Mindezek miatt is szembetűnő a pártérdekek primátusa a társadalmi érdekkel szemben. Ez felveti a pártrendszer funkcionális alkalmasságának kérdését is, vagyis a politikai rendszer működésének az alkotmányos újraszabályozását is…

7.      A magyar alkotmány előírja a tulajdonformák egyenértékűségnek elvét. De ez nem érvényesül! Mi pedig azt hirdetjük, hogy a magántulajdon nem lehet egyedül elfogadható tulajdonforma. Felértékelendő a szövetkezeti és az önkormányzati tulajdon. Indokolatlan az állami tulajdonlás pejoraív kezelése. Itt szólnunk kell az állami vagyonról most hozott törvényről és az Egységes Szövetkezeti Törvény végre nem hajtásáról.

8.      Néhány gondolatot a német Balpárt sikereiről és annak követendő példájáról… Egy lehetséges új magyar Balpárt létrehozásáról…

9.      A távlatos cél a magyar újbaloldal számára is a demokratikus szocializmus lehet…

 

 

Budapest, 2007. október 26.                                    Sipos József