Simó Endre hozzászólása a Medlink (Mediterranean Links) konferencián

 

Róma, 2006. november 24-26.

 

 

„Hogyan kapcsoljuk össze a demokráciáért, az emberi és a szociális jogokért folytatott harcot a gyarmatosítás, a háború és a terrorizmus elleni harccal?” – erre a kérdésre keresünk választ a jelen ülésen.

 

 

   Azt hiszem, helyes választ akkor adhatunk rá, ami még fontosabb, közös küzdelmünk akkor folytatható hatékonyabban, ha tudjuk, mit akarunk, meghatározzuk, mi a közös stratégiánk, egyszersmind megértjük, hogy a közös társadalmi célokhoz vezető utak, a célok valóra váltásának eszközei nagyon különbözőek és sokfélék lehetnek, országaink és társadalmaink konkrét helyzetétől, feltételeitől, valóságától függően. Számomra alapvetően fontosnak tűnik az „Egység a sokféleségben” értéke.

 

Közös célunk – szerintem – egy olyan Új Társadalmi Valóság felépítése, amelyben az emberi és a szociális jogok szabadságban és demokráciában érvényesülhetnek. Egy ilyen valóságban érvényesülnie kell a népek szabadságának és önrendelkezésének. Tekintettel arra, hogy a Földközi-tenger medencéjének mindkét partján ugyanabban a társadalmi rendszerben élünk, nevezetesen a neoliberális kapitalizmusban, világosan kell látnunk, hogy a létező rendszer urainak azonos érdekük fűződik a tőke uralmának fennmaradásához, egy új Népi Demokrácia megszületésének megakadályozásához. A „civilizációk harca” valójában elnyomóink hatalmi harca a világ újrafelosztásáért. Úgy gondolom, keleti fundamentalizmus és nyugati fanatizmus ugyanazon érem két oldala.

 

Utak és eszközök: Az említett Új Társadalmi Valósághoz vezető utak és eszközök lehetnek békések és fegyveresek is, attól függően, hogy milyen akadályok tornyosulnak a szabadság és a demokrácia útjában. Mivel Európának abból a térségéből származom, amely 50-70 éven át szocializmusban élt, kötelességemnek tartom megosztani önökkel néhány olyan tapasztalatot, amely a jövő szempontjából alapvetően fontos lehet. A forradalom önmaga ellen fordulhat, ha tagadja a demokráciát és a szabadságot. Kelet-Európa volt szocialista országaiban az Októberi Szocialista Forradalom felszabadító eszméje és értelme eltorzult és diktatúrába torkollott. A proletariátus nevében gyakorolt diktatúra valójában Sztálin diktatúrája volt, utána pedig a kommunista párt szűk csoportjáé. A közösségi eszme túlfeszítése fundamentalizmusba, a szabadságjogok tagadásába csapott át és népirtáshoz vezetett. Azt hittük, hogy a szocializmustól idegen háború és katonai intervenció, de be kellett látnunk, hogy ez nem így van: utalnék a szovjet katonai beavatkozásra Magyarországon 1956-ban, a Varsói Szerződés országai katonai intervenciójára Csehszlovákiában 1968-ban, és Afganisztán szovjet elözönlésére 1979-ben. Tökéletesen tisztában vagyunk azzal, hogy mit jelentett az emberek számára szociális biztonság, szociális jogok érvényesülése a később összeomlott szocializmus évtizedeiben. Senki sem tagadhatja ennek fontosságát. Egy Új Népi Demokráciában helyre kell állítani ezeket a jogokat. De azt is meg kell értenünk, hogy az az Új Társadalmi Valóság, amelyre törekszünk, nem ismételheti meg a múlt hibáit és borzalmait. Nincs szocializmus szabadság és demokrácia nélkül, valamint más népek elnyomásával.

 

Önrendelkezés és szabadság: Jogosnak tekintjük a népek harcát függetlenségükért, önrendelkezésükét és szabadságukért, de a leghatározottabban visszautasítjuk a terrorizmust, mint az Új Népi Demokráciáért folytatott küzdelem eszközét. A korunkra oly jellemző háborúkkal és terrorizmussal kapcsolatban világos álláspontot alakítottunk ki mindkettővel kapcsolatban. Engedjék meg, hogy szó szerint felolvassam:

    „Ellene vagyunk mind a háborúnak, mind a terrorizmusnak. Ugyanazon érem két oldalának tartjuk őket. Mindkettő emberellenes, az élet, a társadalmi haladás, a népek békés egymás mellett élése és együttműködése ellen irányul, a kizsákmányoláshoz, az uralkodáshoz és az elnyomáshoz fűződő érdekeket szolgálja. Mindkettő szemben áll azokkal a humanista elvekkel, amelyeket a magunkénak vallunk. Visszautasítunk minden kísérletet, amely arra irányul, hogy a háborút a terrorizmussal igazolják, a terrorizmust pedig a háborúval. Ennek az igazoló politikai filozófiának a tudomásul vételével a barbárság felé sodornánk az emberiséget. Számunkra nyilvánvaló, hogy aki igazolni próbálja az egyiket, vagy a másikat, vagy mindkettőt, megfosztja magát annak jogától, hogy a társadalmi igazságosságon nyugvó alternatívát ajánljon, s belelép a Nyugaton és Keleten egyaránt megtalálható fundamentalista, ultra liberális erők csapdájába. Nem minősíthető terrorizmusnak a népek harca függetlenségükért, önrendelkezésükért és szabadságukért. Nem tekinthető terrorizmusnak az iraki nép ellenállása az idegen megszállással szemben, a palesztin nép, és más népek küzdelme önrendelkezésükért és autonómiájukért. Terrorizmusnak ártatlan emberek lemészárlását tartjuk, mint amilyen - többek között - a szeptember 11-i terrortámadás volt New Yorkban, a március 11-i Madridban, a szeptember 1-i beslani gyermek-túszejtés, továbbá a polgári lakosság ellen irányuló öngyilkos merényletek. Sem Irak megszállását, sem Palesztina elnyomását nem lehet igazolni a jelzett terrorakciókkal, ugyanakkor a terrorcselekmények jó ürügyül szolgálnak a neoliberális erők háborús politikájának igazolására. Hűnek lenni a Szociális Világfórum Chartájához, azt jelenti, hogy védenünk kell a békét, az emberi értékeket.”

 

   A IV. Európai Szociális Fórumon, Athénban nagyon fontos vitát folytattunk a háború és a terrorizmus problémájáról.

 

Demokratikus összefogást: Ahhoz, hogy megvalósíthassuk társadalmi céljainkat, nevezetesen, hogy az emberi és a szociális jogok demokráciában és szabadságban érvényesülhessenek, társadalmi szövetségeket kell kötnünk a demokratikus erőkkel, nem csak a baloldaliakkal. A szocializmus kelet-európai összeomlása után fontos küzdelmet folytatunk annak megértetéséért, hogy a neoliberális kapitalizmus rendszerének közösségi irányú meghaladásához új társadalmi szövetségek és a társadalmi bázis kiszélesítése szükséges. S hogy ezeknek a szövetségeknek a kialakítása érdekében fel kell hagyni a sztálinizmus minden formájával, a „forradalmi” kalandorsággal, a „mindent vagy semmit” szemlélettel és gyakorlattal.

 

Evolúció és átmenetek: A történelmi korszakra, melyben élünk a neoliberális kapitalizmus hanyatlása és az Új Társadalmi Valóság vajúdása jellemző. Tehát átmeneti korszakban élünk. Ezért nagyobb figyelmet kell szentelnünk a neoliberalizmusból a szocializmusba tartó evolúciós folyamatoknak: meg kell őriznünk a történelmileg megszerzett szociális jogokat és a demokratikus szabadságjogokat, hogy tovább fejleszthessük őket társadalmilag haladóbb jogi formák felé. Ha a kollektív érdekek elsődlegességére épülő demokratikus rendszert akarunk, akkor tisztában kell lennünk azzal, hogy a jövő nem saját tulajdonunk, hanem közös a különböző vallású, világnézetű és politikai beállítottságú emberekkel. Így hát mindazokkal összefogva kell alakítanunk, akik érdekeltek egy szabadabb, igazságosabb és emberibb világ megteremtésében.

-.-