A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala egyetért Sólyom László döntésével

Budapest, 2007. december 27.

 

 

     Karakánnak és a társadalom érdekében álló lépésnek nevezte a köztársasági elnök döntését, hogy nem írja alá az egészségbiztosítás részbeni privatizálásáról szóló törvényt a Magyar Szociális Fórum Kerekasztalának szervezője.

     Simó Endre szerint a törvény hatályba lépését meg lehet akadályozni, ha pedig mégis hatályba léptetnék, népszavazással kellene elérni hatályon kívül helyezését. Ha a parlament másodszor is megszavazná az üzleti biztosítás előtt utat nyitó törvényt, a köztársasági elnök – mivel másodszor már nem tagadhatná meg a törvény aláírását – normakontrollt kérhetne az Alkotmány Bíróságtól, mielőtt aláírná. Simó emlékeztetett a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal december 21-i állásfoglalására is, miszerint a Legfőbb Ügyésztől kérnek jogorvoslást azért, mert a törvény több ponton nem egyeztethető össze az alkotmánnyal.

    Ha az Alkotmány Bíróság nem találna kifogást, és átengedné a törvényt, akkor a társadalomnak nem maradna más választása, mint népszavazásra vinni a dolgot, és elérni a jogszabály hatályon kívül helyezését, azaz megsemmisítését – vélekedett.

     Arra a kérdésre, hogy melyik népszavazást tartaná a legcélszerűbbnek, Simó úgy válaszolt, hogy a dolgok jelenlegi alakulása szerint Albert Zsolt és Zsoltné civil kezdeményezése tűnik olyanak, amellyel a leggyorsabban révbe lehet jutni. Az Alkotmánybíróság által már elfogadott, és a hivatalos közlönyben kihirdetett népszavazási kérdés így szól:

 "Egyetért-e Ön azzal, hogy Magyarországon ne vezessék be a mindenki által kötelezően választandó üzleti alapon működő több biztosítós egészségbiztosítást?"

Az Albert házaspár népszavazási kezdeményezésére 2008. április 14-ig kell összegyűjteni a szükséges 200 ezer érvényes aláírást ahhoz, hogy a referendumot elrendeljék.

     A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala január 5-re Országos Tanácskozást hív össze közös stratégia kialakítására az egészségbiztosítási törvény hatályba lépésének megakadályozásáért, ill.- a törvény kihirdetése esetén – hatályon kívül helyezéséért – tudatta a Magyar Szociális Fórum szervezője.+++

 

Kiadta: Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal

06-30-5927371

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése