A Magyar Szociális Fórum az egriek mellett

    

     A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal arra szólítja fel a fórumban együtt dolgozó szervezeteket és a civil társadalom egészét, hogy cselekvően támogassák az egri Markhot Ferenc Kórház dolgozóit a kórházi ellátás közösségi tulajdonban tartásáért vívott harcukban, az egész ország érdekében álló nagyszerű kiállásukban az egriek egészséges élethez fűződő jogaiért, saját munkahelyükért, a közös vagyon védelmében.

     Önökkel együtt követeljük, hogy a megyei önkormányzat bontsa fel a kórház privát működtetéséről kötött szerződést a HospInvesttel. Követeljük továbbá, hogy ne csak a HospInvesttel, hanem más magáncéggel se kössenek privatizációs szerződést! Az egészségügyi ellátás (az egészségügyi intézmények és a finanszírozása is) maradjon közösségi tulajdonban, állami szakmai felügyelet és garanciavállalás alatt, ha pedig fejlesztésébe magántőkét akarnak bevonni, akkor az állam a közösségi érdek elsődlegességének szempontja szerint kössön szerződést, ne pedig annak rovására. Elfogadhatatlannak tartunk minden olyan szerződést, amely a profit érdeknek biztosít elsőbbséget a közös emberi és társadalmi érdekkel szemben. Azt valljuk, hogy a magyar társadalom megtermeli a szükséges erőforrás fedezetet ahhoz, hogy közpénzből tartsa fenn a humán erőforrásokat újratermelő rendszereket, az egészségügyet, az oktatást, a generációs újratermelés intézményeit, valamint a társadalmi szolidaritáson nyugvó jóléti szolgáltatásokat. Nem igaz, hogy az egészségügy fejlesztése csak a magántőke fokozott bevonásával biztosítható. Ahhoz, hogy a közszolgáltatások fejlődjenek, változtatni kell az elosztási viszonyokon, és a társadalom javára kell átcsoportosítani annak az idehaza megtermelt értéknek egy nagyobb részét, amelyet a multinacionális trösztök nyereségként kivisznek az országból. (Évi 4-5 milliárd dollárról van szó!) A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal nagyon fontosnak tartja azt az aktív szolidaritást, amelyben a Vasutas Dolgozók Demokratikus Szakszervezete és más ágazatok dolgozói részesítik az egriek harcát. A fejlemény arra utal, hogy az ország saját érdekének tekinti az egri kórház ügyét, és sikerre akarja juttatni, mint ahogyan sikerre juttatta a társadalombiztosítás privatizálása előtt utat nyitó törvény visszavonását is. A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal arra szólítja fel a civil szervezeteket, az egészségügyi szakma egészét, Eger város és a környező települések lakosságát, a szakszervezeteket, hogy nyíltan álljanak ki az egri kórház dolgozói mellett, és támogassák harcukat mindnyájunk közös érdekében!

 

2008. október 5.

 

Dr. Jánosi Gábor                                                                                       Simó Endre

az MSZF SZK                                                                              az MSZF SZK szervezője

Egészségügyi Kerekasztalának szervezője

 

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése