A TB reform és a munkavállalók

 

   Sokunk életébe kerülhet, ha nem tudjuk megvédeni szerzett jogainkat, feltartóztatni az egészségügyi rendszer szétverését, a jóléti államiság leépítését. Intő példa a győri fiatal esete, akit agyvérzéssel szállítottak kórházba, majd a biztonsági őr tovább küldte, ahelyett, hogy orvost hívott volna. A fiatalember nem élte túl, amit esetleg túlélhetett volna. Nem ő az első, és valószínűleg nem is az utolsó az egészségügyi megszorító intézkedések áldozatainak sorában. Győrben – a leépített betegirányítás miatt – egy biztonsági őr csaphatott fel élet és halál urává! Pesten egy építőipari ifjúmunkás két szöget eresztett a kézfejébe szögbelövővel, a sürgősségin azonban megtagadták tőle a műtétet, mert nem fizetett vizitdíjat. Csak tetanuszt kapott, sérült kezét pedig bekötözték, benne a szegekkel. Szaporodnak a figyelmeztető esetek. Jelzik, mi vár ránk, munkából élőkre, ha hagyjuk kihúzni a lábunk alól a betegellátás és a társadalombiztosítás szolidaritási talaját, és tűrjük, hogy sorsunkat a szerint szabják meg, hogy fizetünk-e vagy sem. Életem jelentős részét fejlett nyugati államokban éltem le. Tudom, mit jelent a betegellátás kettészakítása gazdag és szegény ellátásra, mekkora a különbség állami kórház és magánklinika között, ki kerül az egyikbe, és a ki juthat be a másikba. Idehaza még csak terv a TB részleges (49 százalékos) privatizálása, az OEP megszüntetése, mégis már most tömegek szorulnak ki az orvosi ellátásból, mert nem tudják kifizetni gyógyszereiket, gyógyászati segédeszközeiket, nem tudnak vizit- és kórházi díjat fizetni. Így azután inkább nem is fordulnak orvoshoz. A várólistás rászorulókkal szemben máris előnyben részesítik a fizető pácienst, előrevetítve egy olyan embertelen megoldást, amely anyagi alapon szelektál élet és élet, páciens és páciens között. A pénz előtt kitárul a kapu, az üres buksza előtt pedig becsukódik. Se szeri, se száma azoknak a külföldi példáknak, amelyek meggyőzően bizonyítják, még részleges privatizálás esetén is tömegek szorulnak ki az ellátásból, amelyben előtte részesülhettek, és csak annak nyújtanak teljes alapellátást, aki az alapbiztosításon kívül magánbiztosítást is köt, annak minden költségvonzatával együtt. Magyarországon is az várható, hogy beszűkítik az alapellátást, nagyobb terhek vállalására kényszerítik a dolgozót, általánossá teszik a várólistás rendszert, és csak annyi beteget látnak el, amennyire a biztosító pénzt ad. Ezen kívül csak azt fogják ellátni, aki készpénzzel fizet, vagy olyan pluszbiztosítással rendelkezik, amilyennel az átlagos halandó nem. Külhoni tapasztalataim alapján állíthatom: sokkal többet kellene fizetnünk azért, amit ma járulékainkért cserében kapunk. Külön pikantériája a dolognak, hogy a magánbiztosítók válogathatnának köztünk, előnyben részesítve az egészségest, s diszkriminálva a beteget, hiszen melyik biztosító akarna megszerezni magának egy krónikus beteget? Kivéve persze az olyant, amelyik gazdag, és fizet. Szóval ennyit a ránk váró „társadalmi igazságosságról, egészséges élethez való jogról, szolidaritásról”.  Hagyjuk, hogy így legyen?

    Azzal jönnek, hogy nagy a költségvetési hiány, és nincs elég pénz a szolidaritási rendszer fenntartására! Mondják ezt azok, akik adóparadicsomban részesítik a multinacionális cégeket, kiváltságokkal halmozzák el őket, nehogy odébb álljanak, és még a szakszervezeti jogok tiszteletben tartását sem követelik meg tőlük. „Meg kell állítani a multinacionális jövedelmek adózás alóli teljes kivonásának mai szemérmetlen gyakorlatát” – írta Szili Katalin Házelnök Népszava február 23-i számában, elhatárolódva a tarthatatlan politikai gyakorlattól. Eszébe sem jut a magát baloldalinak nevező nagyobbik kormánypárt vezetésének, a kisebbikről nem is beszélve, hogy a pénzügyi egyensúlyt ne az egészséges élethez való jog beszűkítésével érje el, életeket veszélybe sodró „konvergencia programot” erőltetve a társadalomra, hanem az elosztási viszonyokon változtasson: tegye kötelezővé a jövedelemarányos egyetemes közteherviselést. Hisz’ az ő profitjuk a mi munkánk gyümölcse, s – mint Gazsó Ferenc írta - a magyar társadalom ma is megtermeli az erőforrás fedezetet az egészségügy szolidaritás elvű rendszerének fenntartásához, az állami oktatás és a generációs újratermelés intézményeinek finanszírozásához. A probléma megoldásának kulcsa nyílván az elosztási viszonyok megváltoztatásában rejlik. Politikai akarat kérdése. Ám a neoliberális kurzus előbbre valónak tartja az anyagi szempontot az emberi megfontolásnál, a pénzügyi egyensúlyt a szolidaritásnál, a profitot az élethez való jognál, Gyurcsány Ferenc kormánya pedig neoliberális társadalompolitikájáról ismert. Ahhoz, hogy a magyar társadalom által megtermelt erőforrások a társadalmi szükségletek kielégítésére fordítódjanak, változtatni kell a rendszeren, ki kell igazítani a szó hatalmi-uralmi értelmében is. Nem tartható az a fajta párturalom, amely nem teszi lehetővé a részvételi demokrácia érvényesülését, kikapcsolja a döntés előkészítésből és a döntések meghozatalából a civil társadalmat, a szakszervezeteket, az önkormányzatokat és a szakmai testületeket, arrogánsan mellőzi az együtt döntés alkotmányos követelményét, megakadályozza a civil vétó érvényesülését. S teszi ezt olyan társadalmi horderejű kérdésekben, mint amilyen az egészségügy. Minthogy a társadalmi érdek rendre beleütközik a magán- és a csoportérdek korlátjába, elemi erővel tör előre a felismerés, hogy a társadalmi szükségletek kielégítésének útjából el kell hárítani az akadályokat. Így merül fel a politikai rendszer alkotmányos szabályozása megváltoztatásának kérdése, hiszen a rendszer további demokratizálása nélkül nincs mód a társadalmi akarat következetes érvényesítésére két szavazás között. A demokratikus rendet népi irányba kell kiteljesíteni! Elemi érdekké vált a civil hang felerősítése, a tényleges beleszólási jog érvényesítése, máskülönben – mint láthatjuk - az életünk kerülhet veszélybe.

     A Magyar Szociális Fórum (MSZF) és az MSZF Szociális Kerekasztala olyan egészségügyi reform híve, amely a társadalom érdekében áll, nem pedig egyes üzleti körök érdekében. Álláspontunk szerint meg kell őrizni az Országos Egészségügyi Pénztárt, és demokratikus társadalmi ellenőrzés alá kell helyezni, helyre kell állítani az önkormányzatok kontrolljogát. Az egészségügyi rendszert társadalmilag összehangoltan kell fejleszteni, nem pedig üzleti alapon. Az államra központi szerep hárul ebben. Meg kell akadályozni a TB akár csak részleges privatizálását, és hatályon kívül kell helyezni a Molnár Lajos nevével elhíresült egészségügyi törvényt. Tudományosan megalapozott egészségügyi és közgazdasági tanulmányok sorával lepleztük le, mi rejlik a kormánykoalíció javasolta „A biztosítási piac megnyitása” c. reform három pilléres terv mögött. Megírtuk: az elgondolás egészségügyi szakmai szempontból azért tarthatatlan, mert az átlagos életkor meghosszabbodása és a költséges modern orvostechnikai eszközök kialakulása folytán a legsúlyosabb, leghosszabb ideig tartó és legköltségesebb megbetegedések esetén nincs lehetőség arra, hogy minden magyar állampolgár azonos szintű orvosi ellátásban részesüljön, hiszen az állam képtelen az ezzel járó költségek viselésére. Éppen itt van szükség a biztosítási elv alkalmazására, mert kicsi az ilyen beavatkozások valószínűsége, nagy viszont a költsége, van tehát lehetőség a kockázatmegosztásra. Ugyanakkor a társadalom és az állam alapvető érdeke, hogy az egészségügyi alapellátás – és nemcsak a közegészségügy és a népegészségügy – mindenki számára, állampolgári jogon elérhető legyen. A szakszerűség és a közérdek szempontjai tehát – az idézett iratban foglaltakkal a legteljesebb ellentétben - a szolidaritási elven alapuló és mindenki számára elérhető alapellátást javallják, amelyhez önkéntes kiegészítő biztosítások járulhatnak úgy, hogy ezek ne tegyék lehetővé a kötelező biztosításból való kilépést. Alternatív javaslatainkra a kormánytól semmilyen választ sem kaptunk.

   2007. június 8-án már arra hívtuk fel a figyelmet, hogy a kormány egészségügyi politikája kezd szembekerülni az élethez való joggal, hiszen kórházakat és osztályokat zárnak be, ide-oda küldözgetik és utaztatják a betegeket, orvosokat és ápolókat eresztenek szélnek, várólistás rendszert vezetnek be. A kormány azonban – mint a győri eset is bizonyítja - nem az intézkedései miatt életeket veszélyeztető torzulásokat küszöbölte ki, hanem úgy döntött, hogy 49 százalékban üzleti érdeknek rendeli alá az egészségbiztosítás rendszerét, és felszámolja az OEP-et. Mivel figyelmen kívül hagyták valamennyi, kivétel nélkül valamennyi (!) jelzésünket, figyelmeztetésünket és javaslatunkat, nem maradt más lehetőségünk, mint közvetlenül a lakossághoz fordulni, hogy megvédje magát. Június 29-én az alábbi Felhívást adtuk ki:

   „Emberek! Álljatok ki az egészséges élethez fűződő jogaitokért! Védjétek meg az Országos Egészségbiztosítási Pénztárt, melyben befizetett járulékaitok fekszenek! Ne hagyjátok, hogy a közösségi vagyon magánkézbe kerüljön! A társadalmi tiltakozás eszközéül javasoljuk a tiltakozás minden lehetséges demokratikus formáját, beleértve a tömegmozgósítást is. Arra szólítunk fel, hogy támogassuk az egészségüggyel kapcsolatos népszavazási kezdeményezéseket, és gyűjtsük össze a referendum kiírásához szükséges kétszázezer érvényes aláírást! Mód van arra, hogy megvédjük alapvető jogunkat, a szolidaritás alapú társadalombiztosítást, és ne engedjük meg, hogy a profit szempont maga alá rendelje egészségünket. Védjük meg magunkat és egymást az üzleti érdek brutális nyomulásával szemben! Széles társadalmi összefogással, egymás iránti szolidaritással miénk lesz a siker, és erősödni fog társadalmi és nemzeti együvé tartozásunk.”

    Személyes meggyőződésem szerint a szolidaritási elv, az egyenjogúság védelme túlnő a szűkre szabott párthatárokon, a klasszikus értelemben vett jobb- és baloldalon, egységbe kovácsolja mindazokat, akiknek fontos az emberi közösség, a másik élete és egészsége. Komoly erkölcsi tőke birtokában vagyunk, élnünk kell vele, bizonyítanunk kell, hogy képesek vagyunk megvédeni, ami a miénk, és felülkerekedni önmagunkon, egymásért. A cselekvés hónapjai jönnek.

 

  Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum és az MSZF Szociális Kerekasztalának szervezője

 

(Megjelenik a Húsipari Dolgozók Szakszervezeti lapja részére, 2007. augusztusi számában.)