Tömegek tengődnek a periférián
Simó Endre: Nem a közösségi érdekek mentén működik az állam

2008.06.19. interjú: Lippai Roland

Emberek tömegei élnek a mai Magyarországon a periférián, ahol a mindennapi megélhetés is súlyos gondokat okoz. Családok, nyugdíjasok tengődnek egyik napról a másikra az értékvesztett társadalomban. Simó Endre szerint azonban olyan erkölcsi és humánus tartalékok vannak a magyar nemzetben, amelyek összességükben pozitív változásokat indíthatnak el. A Fidesz remélhetőleg megértette, hogy mi a valóságos helyzet, és készen áll a jelenlegi kormány által előidézett rendkívül súlyos válság kezelésére – fejtette ki a Magyar Nemzet Online-nak a Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal szervezője. Interjúnk.

– Pártpolitikai vonalon mozog a szervezet?
– A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal nem mozog pártpolitikai vonalon, mert pártoktól független, célja jellegzetesen társadalompolitikai: egészség, megélhetés, oktatás-nevelés, demokrácia. Szerintünk nincs jobboldali vagy baloldali egészség, nincsenek jobboldali vagy baloldali megélhetési gondok, hanem emberi egészségről, illetve megélhetésről kell beszélnünk, közös gondokat kell orvosolni közös érdekünkben. E gondolatot természetesen ki lehet terjeszteni az oktatás területére is, tehát azokra az alapvető ellátórendszerekre, amelyekkel az MSZF kiemelten foglalkozik. Ez nem azt jelenti, hogy a köreinkben ne lennének jobboldali, baloldali, centrista emberek – hiszen mindenki szavaz valahová, amikor eljön a választás pillanata –, ám önmagában a szociális fórumban mellőzzük a pártpolitizálást, és kikapcsoljuk a világnézeti vitákat. A mi „ideológiánk” a társadalmi, közösségi ügyek szolgálata, vagyis az emberi, illetve társadalmi jogok érvényre juttatása demokráciában és szabadságban.

Amikor kiragadunk egy-egy konkrét kérdést – például az egészségügyet –, annak érdekében, hogy ne engedjük meg a társadalombiztosítás privatizálását, hogy megőrizzük a társadalombiztosítás szolidaritásalapú rendszerét, akkor ezt ideológiáktól mentesen tesszük, és ahhoz kérjük a társadalmi szervezetek, a szakszervezetek hozzájárulását, hogy ezt támogassák a cél elérése érdekében. Ilyen összefogással tudunk nagy közösségeket, nagy tömegeket mozgósítani. Példa rá az aláírásgyűjtési kampány a tb megmentéséért. Az emberek nagyon pozitívan reagáltak arra az általunk többször is hangoztatott véleményre, hogy nincs jobb- vagy baloldali egészség és megélhetés. Az emberek ezt komolyan veszik, látják, hogy a Magyar Szociális Fórum velük törődik, nem pedig önös érdekek, pártpolitikai célok, hatalmi szempontok vezérlik.

Nem akarunk párttá válni, mozgalomként dolgozunk tovább. Ilyen alapon közelítünk a kérdésekhez, és a június 20-i országos tanácskozásunkon is mozgalomként kívánunk megjelenni egy új szociális stratégia meghirdetésével, száműzve mindenféle világnézeti és pártpolitikai előítéletet. Ez a mozgalom olyan új színfolt a magyar társadalompolitikai palettán, amely azért perspektivikus, mert módot ad arra, hogy a képviseleti demokrácia kiegészüljön a részvételi demokráciával. Ötvöződnie kell a kettőnek ahhoz, hogy az emberek közvetlenül is hallatni tudják a hangjukat, és ki tudják nyilvánítani az akaratukat. Elég az elmúlt évekre gondolni: sorozatban nyúltak át az emberek feje felett az egészségügy, az oktatáspolitika területén is. A parlament a társadalom túlnyomó többségének akarata ellenére döntött alapvető fontosságú társadalmi kérdésekben. Ez megengedhetetlen, hiszen a választott képviselők a választók ellen szavaztak. Ha nem lépünk tovább a részvételi demokrácia intézményesítése felé, eljuthatunk odáig, hogy a parlament leszavazza a népet. Itt valami nagyon nincs rendben. Ki kell igazítani a polgári demokrácia működési rendszerét, ki kell egészíteni a képviseleti rendszert a közvetlen részvételi mechanizmusokkal, hogy a kettő együtt határozza meg ennek az országnak, népnek, nemzetnek a demokratikus együttlétét. Ez a mi célunk az egyéb konkrét ügyek mellett.

– Az MSZP Társadalompolitikai Tagozatáról tudjuk, hogy kritikusan állnak a főleg az SZDSZ által erőltetett neoliberális politikához, a szocialista párt pedig az országos minősítést megvonva a margóra helyezte a tagozatot. Milyen kapcsolatban állnak a TPT-vel? Hiszen mintha a célok között lennének átfedések.
– Én nem becsülném túl az MSZP Társadalompolitikai Tagozatának ellenzékiségét az MSZP vezetésével szemben. Inkább azt mondanám: a tagozatban vannak olyanok, akik határozottan, az átlagosnál radikálisabb szellemben bírálják a jelenlegi pártvezetés politikáját. Ha úgy tetszik, élesen kritizálnak, és olykor elutasítják a neoliberális vonulatot. A szociális fórum megítélése szerint igazuk van. Máskor mintha megijednének a saját árnyékuktól, meghátrálnak, ellentmondásosan viselkednek, nem következetesek. Olyanokról is tudunk, akik szerint vissza kellene állítani az MSZP–SZDSZ-koalíciót. (Interjúnk Gazsó Ferenccel – a szerk.)

Ugyanakkor azt is látni kell, hogy olykor egy-egy konkrét kérdésben testületileg kiállnak a társadalmi igazságosság mellett. Ilyen volt például az egészségbiztosítás, a törvény visszavonásában aktívan közreműködtek. A TPT dinamizáló szerepet játszott az MSZP soraiban annak érdekében, hogy a törvényt ugyanazok visszavonják, akik előzőleg kétszer is megszavazták. Ez fontos volt, és elismerés jár érte, de a hibás vonalat képviselő vezetés iránti lojalitás megakadályozza a TPT-t és persze az MSZP egészét is abban, hogy másokkal összefogva egy rendszerkorrekciós új politikában keressék a megoldást a súlyosbodó szociális gondokra, és ezzel reményt adjanak saját tömegeiknek is a társadalmi problémák megoldására. Jó volna, ha velük együtt tudnánk továbblépni a rendszerkorrekció felé, de tőlük függetlenül is lépünk.

A tagozatból név szerint kiemelném Sipos Józsefet, a TPT ügyvivőjét. Pozitív, tisztességes és korrekt magatartást tanúsít a legfontosabb társadalompolitikai kérdésekben, és maga is az MSZF egyik szervezője.



Fotó: Máté Péter

– A magyar egészségügyi szisztéma totális szétverésének kezdete nem választható el a jelenleg is hatalmon lévőktől. Az ámokfutás Molnár Lajos keze nyomán indult, amit Horváth Ágnes áprilisban lapátra tett egészségügyi miniszter folytatott. Tragédiákról, működési zavarokról, kórházak eladósodottságáról, teljesítményvolumen-korlátról tudunk. Milyen helyzetben van most az egészségügy?
– Nem vagyok orvos, illetve egészségügyi szakember, közgazdászként és újságíróként egy civil mozgalomnak vagyok a szervezője. Innen nézve dicstelen tevékenységet végzett mind Molnár Lajos, mind Horváth Ágnes, és ez így is marad meg az emberek emlékezetében. A Zöld könyv tervezetként történt megjelenésétől fogva az MSZF elutasította az egészségügy üzleti alapokra helyezésének tervét, és határozottan felléptünk ellene. Mi voltunk az elsők, akik ennek nyilvánosan is hangot adtunk 2006 nyarán.

A Nemzeti Egészségügyi Kerekasztal keretében együtt dolgoztunk azon, hogy ne valósulhasson meg az egészségügy piacosításának neoliberális álma. Ennek a széles összefogásnak az eredménye a márciusi népszavazás elsöprő sikere, és remélhetőleg a következő is, mely őszre várható. Úgy gondolom, hogy a liberális, piaci megközelítés mérhetetlen károkat okoz a társadalmi összetartozásban, szétzilálja a szolidaritás szálait.

– Lehet mondani azt, hogy ez a szemlélet – nem direkt módon persze – életellenes a profitszerzés mellett?
– Ez egy profitcentrikus szemlélet, amely aszerint szelektál, hogy kinek mekkora a fizetőképes kereslete, mennyire fizetőképes az egyén. Akinek van pénze, megfizeti a gyógyítás és az egészség árát – hogy legyen új szíve, mája, szeme –, és meggyógyul. Akinek nincs rá pénze, az pedig ugyebár vesszen a piac szent oltárán.

– Akkor miért fizetjük az adókat és a járulékokat?
– Kiszemelték az OEP-kasszát is, ami számukra nagyon is étvágygerjesztő, szeretnék legalább részben megkaparintani. Ennek tulajdonítható az a törvény is, amely utat akart nyitni a társadalombiztosítás üzleti alapokra helyezése előtt. Ezt nagyszerű társadalmi összefogással sikerült megakadályozni. De nem került le véglegesen a napirendről. Ezért az őszi népszavzás nem vált okafogyottá. Ez a neoliberális vonulat – amely az ismert közgazdászokhoz, az angolszász politikai vonulatokhoz kötődően jelent meg Ronald Reagan idején – világméretűvé, globális érdekeket vezérlő elvvé vált. Ezek az érdekek, a külföldi érdekcsoportok messzemenően meghatározzák a mi hazai, nemzeti létünket is. A magyar gazdaság mérhetetlenül alárendelődött a globális érdekeknek, és az ország sok tekintetben kiszolgáltatottá vált. Ez az állapot az egész magyar társadalomra kihat. Ki kell törni belőle, mégpedig tisztességes, humánus irányba. Van egy másik irány is, amit senki sem akarhat, akinek drága az élet: nem folyhat vér, háború. Ilyesmire is gondolni kell, amikor humán értékrend szerint akarjuk megvívni a küzdelmünket, ami nagyon összetett feladat. De csinálni kell, összefogva, együtt, igazi emberi és közösségi értékek mentén. Különben óhatatlanul a diktatúra, antihumánus, irracionális megoldások felé mozdul ki az egész rendszer.

Az a társadalmi összefogás, amely egészségügyi téren létrejött, alapot nyújt a továbblépésre átfogóbb társadalompolitikai téren is. Módot kínál arra, hogy új társadalompolitikai stratégiát dolgozzunk ki a társadalmi érdeket félresöprő neoliberális politikával szemben.

– A szegénység problematikája világméretűvé vált, ez már Magyarországon is nagyon súlyos probléma. Kik a szegények nálunk, és hányan vannak? Lehet esélyük arra, hogy kitörjenek ebből a csapdából a jelenlegi szisztémában? A mostani, önmagát baloldalinak nevező kormány idején van-e esélyük felemelkedni? Falvakban, városokban is óriási tömegek élnek számlahegyekben, adósságokban úszva, sokszor teljesen reménytelenül.
– Ma hazánkban az MSZF számítása szerint – amely hivatalos statisztikai adatokon, Magyarországról szóló nemzetközi felméréseken, illetve tudományos-szociológiai felméréseken, valamint saját tapasztalatokon nyugszik – 3–3,5 millióan élnek a létminimum küszöbén vagy alatta. A létminimum az abszolút szegénységi küszöb hazai megfelelője. Persze a szegénységen belül is vannak fokozatok. Van, aki 500 forintból él naponta, és olyan is van, aki ennyit sem kap. Az Országos Nyugdíjintézet kimutatása szerint 270 ezren 29 ezer forint alatti nyugdíjban részesülnek, 850 ezren pedig 54 ezer forintnál kevesebbet kapnak, ami az egytagú nyugdíjasháztartás létminimumösszege. És ott van egy óriási tömeg, amely a társadalom perifériájára sodródott, mert több mint másfél évtizede egyszerűen nincs miből megélnie. Nincs munkája, nincs rendszeres jövedelme, él, ahogy tud.

– Mit jelent ma a periférián élni?
– A szó szoros értelmében azt jelenti, hogy ezek az emberek egyik napról a másikra tengődnek. Naponta szembesülnek azzal a problémával, hogy mit egyenek, mit adjanak a gyermeknek enni, egyenek, vagy fűtsenek-e.

– Vagyis a fiziológiai szükségletek kielégítése is veszélyben van.
– Teljes mértékben. Az MSZF néhány hete egy sajtóértekezlet keretében bemutatott konkrét eseteket is. Döbbenetes azzal szembesülni, hogy egy négygyermekes család a rezsi kifizetése után 78 ezer forintból kell, hogy táplálkozzon, ruházkodjon, közlekedjen és iskolába járassa a gyerekeket. Kérdem én: ki gondolja komolyan, hogy ebből emberhez méltóan lehet élni? Két évvel ezelőtt 16 017 forintban állapították meg az egy aktív főre jutó táplálkozási norma összegét. Ismertettük egy rokkantnyugdíjas esetét, aki ennek az összegnek kevesebb mint a felével, havi 7720 forinttal rendelkezett a közüzemi számlák és a lakbér kifizetése után. Az illetőnek mindenféle egészségügyi baja van, amit csak el lehet képzelni: a gyomorbajtól kezdve a depresszióig. Hogy ne lenne, hiszen gyógyszerre nem futja, ha enni akar! Ennek dacára az illető társadalmi munkát végez, a szociális fórum aktív tagja, hajléktalanokkal foglalkozik, fiatalokkal törődik. Nagyszerű ember, akihez hasonló még sok él Magyarországon. Olyanok, akik nyomorúságos helyzetükben is képesek önzetlenek, odaadók lenni, és segíteni, ahol csak tudnak. Nagyszerű emberi kvalitás, amit nagyon meg kell becsülnünk. Ez is része Magyarországnak.

A legszélsőségesebb nyomorban is képesek az emberek helytállni, ez ad reményt, hogy meg tudjuk oldani ezt a válságot, és ki tudjunk mozdulni tisztességes emberi irányba, mellőzve mindenféle forrófejűséget, ám mégis cselekvően. Azért, hogy az ember jobban élhessen, ne legyenek megélhetési gondjai. Arról nem is beszélve, hogy az ország jövője azon múlik, hogy a gyermekeink, a leszármazottaink hogyan tudnak fejlődni, hogyan tudnak felnőni a műszaki-tudományos fejlődés által megkövetelt új szintekhez. Hiszen csak így válhatnak a társadalom valóban hasznos tagjaivá.

– Ön azt mondja most, van annyi tartalék a társadalomban, ami a jelenlegi krízishelyzetben segítség, illetve a megoldás kulcsa lehet, kihúzza önmagát saját hajánál fogva a mocsárból. A felmérések mégiscsak arról szólnak, hogy a magyarok 70 százaléka érték- és reményvesztett, egymillió ember alkoholista, vagy legalábbis erősen kötődik az alkoholhoz. Ide tartozik, hogy a daganatos és érrendszeri betegségekben is dobogósak vagyunk. A mindennapokat elönti az irigység, a könyöklés „kultúrája”, közel állunk ahhoz, hogy az ököljog beköltözik az iskolába. Ilyen kondíciók mellett hol van a társadalomépítő tartalék, ami pozitív irányba hat?
– Mindkét aspektus jelen van, de úgy látom, a társadalom többsége humánus értékrendben gondolkodik, megoldást akar a problémáira. Haladni akar, és emberhez méltóan megélni nagyobb szabadságban.

– A szabadság persze nem jelenthet szabadosságot...
– Igen, így van. Tisztában vagyunk azzal, hogy a társadalmi viszonyok nem teszik lehetővé, hogy egyik pillanatról a másikra változtasson rajtuk, és beinduljon egy olyan folyamat, amely egyértelműen közösségi rendeltetésű és orientációjú. Neoliberális kapitalizmusban élünk. Ilyen helyzetben nem lehet cél a tulajdonviszonyok radikális átrendezése, különösen nem egy olyan közösségi társadalom összeomlása után, mint amilyen a szocializmus volt közel két évtizede. Ahhoz, hogy ez a 3–3,5 millió ember – a dolgozókkal jóval több – tisztességesen meg tudjon élni, olyan bérhez és fizetéshez kellene jutnia, amiből szavatolni tudja nem csupán a megélhetését, hanem az emberi fejlődését is. Ehhez változtatni kell a fennálló viszonyokon.

– Itt azért jegyezzük meg, nemcsak egészségügyi, anyagi dolgokról beszélünk, hanem mentális, szellemi, erkölcsi dimenziókról is!
– Pontosan így van. Változtatni kell az elosztási viszonyokon, hiszen az ember anyagi lény. Lelke van, ám a léleknek táplálékra van szüksége. Vagyis valamiből meg kell élnie. Mi azt a stratégiát választottuk, hogy az elosztási viszonyokat rendezzék át. Mert ez az, ami lehetőséget nyújt arra, hogy azok az erkölcsi tartások, értékek, amelyekre időnként úgy nézünk, mintha veszendőben volnának, helyreálljanak, megerősödjenek, dominánssá váljanak az erkölcstelenséggel, a korrupcióval, az értékhiánnyal szemben. A társadalom túlnyomó többsége ezt akarja.

Nagyon elvadult viszonyoknak kellene előállniuk ahhoz, hogy az emberek egy másik irányban keressenek kiutat. Rendszerkorrekciót kell végrehajtani. Hozzá kell nyúlni bátran bizonyos magánérdekekhez. Újra kell tárgyalni olyan szerződéseket, megállapodásokat, amelyek tarthatatlanok.

Itt vannak például a multinacionális cégek, a transznacionális korporációk. Ezek olyan adóparadicsomot, kiváltságokat élveznek Magyarországon, illetve olyan állami megrendelési előnyökkel rendelkeznek a hazai iparral, vállalkozásokkal szemben, amelyek eltorzítják az elosztást, és a szabad versenyt is akadályozzák. Emellett ők realizálják a profit túlnyomó részét is, amit azután külföldre szivattyúznak. Ez az idehaza megtermelt érték nem kerül vissza a hazai fejlődésbe, ennek a levét hatványozottan isszuk mind a nemzetközi adósság, mind pedig a munkahelyteremtés terén. A privatizálással Magyarországon megszűnt másfél millió munkahely, amit nem pótolt egyetlen multi sem.

Mi azt tartjuk kívánatosnak, hogy annak az 5-6 milliárd dollárnak a jelentős része, amelyet kivisznek az országból évente, itthon maradjon. Az államnak új alkut kell kötnie velük új feltételekkel, hogy a hazánkban megtermelt érték az országban maradjon, és az eddiginél lényegesen nagyobb mértékben szolgálja a magyar gazdaság fejlődését.

– Hogyan? Jelenleg nagyon úgy tűnik: nem működik az állam, az ország. Az adóhivatal, a rendőrség „üzemel”, ugyanakkor mintha más ügyekre az állam nem akarna ránézni. Akkor például ezekkel a nagy cégekkel hogyan köthetne új szerződéseket?
– Az állam működik, csak nem a közösségi érdekek mentén. Ez az államapparátus egyértelműen a profitérdekek kiszolgálója, ezt bizonyította az a politika is, amelyet Gyurcsány Ferenc koalíciós kormánya folytatott és folytat jelenleg is. Ez a politika, vagyis a konvergenciaprogram politikája a nemzetközi pénzügyi csoportok érdekeinek felel meg. Ezért sem akarják ejteni Gyurcsányt. Neki az elmúlt időkben több barátja akadt az Európai Központi Bankban, mint idehaza.

Tudjuk: a konvergenciaprogram a maastrichti kritériumok és az euró magyarországi bevezetésének a programja, amely pénzügyi szempontoknak rendeli alá a társadalmi érdekeket. Ez önmagában is tarthatatlan, hiszen ha nincs meg a megfelelő egyensúly a pénzügyi, illetve a társadalmi szempontok között, óriási feszültség támadhat, amely magát a pénzügyi egyensúlyt vonhatja kétségbe. Ennek a politikának az erőltetése adminisztratív, elnyomó módszereket vont maga után; láthattuk az elmúlt két évben. Ez a megközelítés ma már összeomlóban van.

Ugyanakkor nem úgy látom, hogy az ellenzék maradéktalanul felül akarná vizsgálni a jelenlegi kormány neoliberális politikáját, bár egészségügyi tekintetben, a foglalkoztatás növelésével kapcsolatos terveit illetően feltétlenül előbbre tart, mint a Gyurcsány-kormány. Mi elfogadjuk és támogatjuk a társadalom érdekeit szolgáló pozitív megoldásokat, de elutasítjuk a rossz és antiszociális intézkedéseket, tekintet nélkül arra, hogy ki van hatalmon. Ha a Fidesz esetleg kormányra kerül, de nem változtat alapjaiban azon a súlyos nemzetközi alárendelődésen, amely hazánkra jellemző, és folytatja a globális érdekeknek megfelelő jelenlegi gazdasági és társadalompolitizálást – kivéve néhány konkrét területet –, akkor vele szemben is kifejtjük majd ugyanazt a bíráló véleményünket, amelyet a jelenlegi kormánnyal szemben megfogalmaztunk. Úgy gondoljuk: a társadalom érdeke az elsődleges, és nem tévesztjük szem elől ezt a célt. Hiszen a társadalomban rejlik az az erő, amelyet tudomásul kell vennie mindenkinek, aki ebben az országban hatalmi szerepet játszik.

Mindenkinek meg kell értenie: nem lehet a társadalom érdekét hosszabb távon pártpolitikai érdekeknek alárendelni. Hatalmas feszültség támad belőle, és az emberek igazságérzete nem tűri el hosszabb távon ezt az állapotot.

– A Fideszt azért nem lehet egy platformon említeni a kormányzattal, annak korábbi pártjaival. Folyamatosan kapcsolatban állnak a társadalom különböző csoportjaival, szegmenseivel. Az elmúlt hat évben folytatott egyeztetés nélküli reformdiktatúra meglehetősen távol áll a Fidesztől. Plusz gyökeresen más a gazdasági, szociális és társadalompolitikai meggyőződése is a polgári pártnak. Ebből kifolyólag lehet esély arra, hogy kimozdítják az ország szekerét abból a kátyúból, amiben jelenleg vesztegel.
– A szegénység problémája egyik kormány idején sem oldódott meg az elmúlt 18 évben. Ezért jutottunk el odáig, hogy ma már több mint hárommillió szegény él Magyarországon. Ha az emberek magukról alkotott közvetlen véleményére vagyunk kíváncsiak, akkor – egy felmérés szerint – a szegények aránya 42 százalék, több mint négymillióan vallják magukat szegénynek. Csak remélni tudom, hogy az a párt, amely most ellenzékben van, megértette a dolgok lényegét. De ezt bizonyítania is kell! Ez még hátra van. E hatalmas munka abból is áll, hogy állandó párbeszédben kell lennie azokkal a társadalmi szervezetekkel, mozgalmakkal, amelyek nemcsak bemutatják az állapotokat, hanem ki is állnak a dolgozó és a nélkülöző milliók jogaiért.

– A párbeszédkészségüknek sokszor bizonyságát adták már.
– Valóban nyitottak a párbeszédre. Több helyen is bizonyították, hiszen a Nemzeti Egészségügyi Kerekasztalnál is együtt ülünk. De más kérdésekben még tovább kellene nyitni. A Fidesz vezetője komoly fejlődésen ment keresztül, elkötelezte magát a demokratikus szabadságjogok és normák mellett. Határozottan visszautasítom azokat a szélsőbaloldali vagy úgynevezett baloldali nézeteket, amelyek egyenlőségjelet tesznek Orbán Viktor, a Fidesz és a szélsőséges erők közé. Mi a Fidesszel és különösen a mögötte álló tömegekkel együtt dolgozunk konkrét társadalmi célokért. Úgy, ahogyan együtt munkálkodunk baloldaliakkal is. Mert az embereknek közös érdekük fűződik az egészséghez, a szellemi gyarapodáshoz, a megélhetéshez.

Amikor valaki hatalmon van, folyamatosan bizonyítékát kell adnia annak, hogy melyik érdeket állítja előtérbe: a közösségit vagy a magáncsoportokét. Egy kormány helyzete nem könnyű tőkés viszonyok között, mert egyensúlyra kell törekednie. És ha a közösségi érdekeket akarja képviselni – mint ahogyan ez ma Magyarországon feltétlenül szükséges –, akkor össze kell fognia azokkal a társadalmi erőkkel, demokratikus erőkkel, amelyek közé az MSZF is tartozik. Másképpen a cél nem valósítható meg, hiszen nincs meg hozzá a kellő tömegbázis.

Nem elég fentről kukorékolni: gondolkodó emberekre, erőre, dinamikára van szükség. És ezt csak a társadalom tudja biztosítani.