Rendszerkorrekcióval és társadalmi összefogással a válság leküzdéséért
Keresztényszociális Műhely támogatja a társadalmi összefogást, és szívesen részt venne a rendszerkorrekció részletes kidolgozásában. Ennek néhány részletéről beszélnék a teljesség igénye nélkül.
1./ Fontosnak tartjuk a gazdasági és társadalmi felemelkedésben az emberi tényező szerepet. Finnország által elért sikerek ennek bizonyítéka.
Az erkölcsi megújulás egyik feltétele a megfelelő iskolai nevelés. Tarthatatlan az, ami jelenleg az állami oktatási intézmények némelyikében folyik.
2./ Figyelembe kellene venni az erkölcsi és szakmai tudásbeli, valamint alkalmassági követelményeket a vezetői helyek betöltésénél. Határozottabb felelőségre vonással kiegészítve így elkerülhetők az Állami Számvevőszék által folyamatosan nyílvánosságra hozott pénzszórási kavalkádok. Ezzel a törvényes, de erkölcstelen módszerrel országosan milliárdokat fizetnek ki (legtöbbször korrupciós háttérrel) érdemtelenül. Így a szociális célra szánt összegek egyrészét is elszívják.
3./ Olyan társadalmat kell tehát építenünk, melyben az egyén csak akkor érheti el saját céljait, ha értéket teremt a közjó javára. Vissza kell állítani a munka, a szellemi alkotás becsületét, az értéktelen spekulációkkal szemben. A társadalom pedig segítse egyéni képességeinek kibontakozását, és legyen szolidáris az önhíbáján kívűl bajba jutott tagjaival szemben.
4./ Keresztényszociális eszmerendszer összefüggéseiben komplex módon kezeli a gazdasági fellendülés elősegítését, a produktív szociálpolitika bővitését és a munkához való jogot. Ezt figyelmen kívűl hagyta a 2002-ben meghirdetett „jóléti rendszerváltás”, mely olyan egyoldalúra sikeredett, hogy az ország eladósodása mellett az igen gazdagok jóléte tovább nőtt, de az igen szegények nyomorával együtt.
5./ Magyarországi demokratikus rendszer is korrekcióra szorul. Lépnünk kell az ethosz demokrácia felé, melynek részleteit már kidolgoztuk. Jelenleg négy éven keresztül leválthatatlan csoport érdekek irányítják országunkat a szakadék felé.
A primitiven bürokratikus, zavaros rendeletek és egymásnak ellentmondó törvények még az általános intelligencia színtet sem érik el, és lehetőséget adnak a már említett törvényes, de erkölcstelen pénzszerzési manipulációkra.
Hiába vannak olyan alkalmas, becsületes, értelmes hozzáértők, akik ki tudnák vezetni országunkat a gödörből, őket, a jelenlegi antiszelekciós rendszerünk nem engedi szóhoz jutni.
6./ Keresztény forradalmat az egyszerű emberek és az emberszámba se vett rabszolgák vívták meg, sikerrel. Ugyanakkor azonban mai társadalmunk kitaszítja az utcára megfagyni, a véletlenek összjátéka miatt ártatlanul hajléktalanná vált embereket, az állami nevelő otthonokból kikerülő fiatalok egy részét. Nekik még az akkori rabszolgáknál is rosszabb sors jut.
Nemesszeghy György Keresztényszociális Műhely
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban