Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezőjének előadása az Európai Szociális Fórum „Jog az önrendelkezéshez. A népek új Európájáért” című malmői szemináriumán. Elhangzott: 2008. szeptember 18-án
Mi ezt a szemináriumot azért kezdeményeztük, és azért harcoltunk érte keményen, mert meggyőződésünk szerint a nemzeti elem nagyon fontos szerepet játszik a népek harcában az elnyomás ellen, a katonai és a gazdasági leigázással szemben, a neoliberalizmus globális rendszerében, melyben élünk. Az a célunk, hogy megmutassuk: a társadalmi haladás nem választható el a nemzeti felemelkedéstől, a Népek Szociális Európája pedig nem építhető fel a népek szabadságának és a nemzeti kisebbségek jogainak a tagadásával.
A kaukázusi válság, a dél-oszétiai és a grúziai katonai szembesülés megnövelte szemináriumunk jelentőségét. Ezek az események napnál világosabban rávilágítottak a nemzeti elem fontosságára az olajhoz, a gázhoz és a katonai szférához kötődőm pénzügyi csoportok globális érdekeinek világméretű terjeszkedése ellen folytatott harcban.
Oroszország természetesen élesen bírálható az emberi jogok és a demokrácia terén uralkodó ottani állapotok miatt, továbbá a kettős mérce miatt, mellyel Moszkva a népek függetlenségét méri (Csecsenföld és Koszovó nem, Dél-Oszétia és Abházia igen), de azt is látnunk kell, milyen hatalmas szerepet játszik az orosz nemzeti érdekek védelme, ha úgy tetszik az orosz nacionalizmus a NATO terjeszkedésének feltartóztatásában a Kelet és a Kaukázus felé. Úgy vélem, ez mindnyájunknak segít a neoliberalizmus világméretű terjeszkedése ellen vívott harcunkban. (Engedjék meg, hogy megjegyezzem: a kettős mérce nem csak Oroszországra jellemző, hanem a nyugati hatalmakra is: Koszovó igen, Dél-Oszétia nem, Csecsenföld igen, Abházia nem).
Társadalmi tekintetben is alapvetően fontos a nemzeti demokratikus erők összefogása. Utalok arra a nagyszerű sikerre, amelyet a társadalmi ellenállás megszervezésével arattunk Magyarországon az egészségbiztosítás privatizálása ellen. Mi, a Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal fontos integráló szerepet játszottunk abban, hogy hatályon kívül helyezzék az erről szóló törvényt, és meggátoljuk, hogy nyugati biztosító társaságok privatizálják a magyar társadalombiztosítás rendszerét.
Igen, harcunk egyszerre volt társadalmi ellenállás, és nemzeti fellépés a külföldi tőke uralmával szemben. A magyar társadalom győzelme a transznacionális érdekcsoportokkal szövetkező nemzeti politikai elittel szemben bizonyítja, milyen gazdag forrás az ideológiailag és politikailag különböző erők és szereplők összefogása a haladásért és olyan közös célokért, mint amilyen a társadalombiztosítás szolidaritási rendszerének megvédése. Nemzeti összefogásunkkal rákényszerítettük a kormányt és az országgyűlést, hogy visszavonja a törvényt, melyet kétszer is megszavazott. Most pedig ebből a pozitív tapasztalatból kiindulva, másik fontos területre terjesztjük ki a harcunkat: a megélhetésre.
A nemzeti elem alapvető fontosságát támasztja alá Latin-Amerika példája a gazdasági és politikai függetlenségért folytatott küzdelemben, és a palesztin nép harca az önálló hazáért.
A társadalmi jogokért folytatott demokratikus szövetségi politikája miatt a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztalt nemtelen támadások érték a szélsőbaloldalról: lefasisztázták, a jobboldal szekértolójának, a munkásosztály árulójának, a nép ellenségének nevezték, olyan jelzőkkel illették, amilyeneket önök el sem tudnak képzelni. Miközben ez a csoport rágalmazott és szidalmazott minket, nyíltan védelmébe vette a kormány privatizációs politikáját, és hátat fordított a társadalomnak. De meg nem értésbe ütköztünk az Európai Szociális Fórum Program Bizottságában is, melynek tagjai vagyunk. Meglepődve tapasztaltunk, milyen sokan összetévesztik a progresszív nemzeti politizálást a jobboldali nacionalizmussal, a sovinizmussal. Az összemosás gyenge disztingváló képességre utal, az pedig – vélhetően – elméleti és gyakorlati fogyatékosságokra vezethető vissza, és mint ilyenek kiküszöbölhetőek. Persze más a helyzet, ha politikai érdekeket fejeznek ki. A baloldalon sokan nincsenek tisztában azzal, hogy milyen alapvető szerepet játszik a nacionalizmus a népek felszabadító harcában, az önrendelkezési jog kivívásában.
A Szociális Világfórum Elvi Chartája, közös Chartánk négy célt fogalmaz meg: a harcot a neoliberalizmus ellen, az elnyomás és az alávetés minden megnyilvánulása ellen, az imperializmusok ellen, egy emberközpontú új világ megvalósításáért.
Ez az óriási feladat – véleményünk szerint – megköveteli tőlünk, hogy kitartóan és következetesen törekedjünk a társadalmi összefogásra, a szövetségek építésére. Máskülönben sohasem fogjuk meghaladni sem a neoliberalizmust, sem a neoliberalizmus szülte háborús politikát. Olyan országokban, mint amilyen Magyarország is, melyek mérhetetlenül alárendelődtek a külföldi trösztök érdekeinek (az ipari termelés 65-70 százalékát ellenőrzik), s melyekben a nép hatalmas árat fizet az európai közös pénz bevezetéséért, a többség életkörülményei pedig rosszabbodnak, 3-4 millió szegénnyel a 10 milliós népességből, a nemzeti vagyon és a nemzeti fejlődéshez való jog védelme nem csak a külföldi tőkével szemben fontos, hanem egy olyan új társadalompolitika helyzetbe hozása szempontjából is, amely az értékelosztás új egyensúlyát teremti meg tőke és munka között az utóbbi javára.
Munkánk egy új Európa felépítésére irányul, a Népek Európáját akarjuk. Egy ilyen „szociális föderáció” alapja nem lehet más, mint a népek szabadsága és a nemzeti kisebbségek jogainak tisztelete. Nemzeteink, társadalmaink, állampolgáraink szabad akaratából kell megszületnie. Egy egészséges, demokratikus baloldalnak mentesnek kell lennie mind a szektás elzárkózástól, mind az opportunista behódolástól, közös nevezőre kell jutnia nem baloldali erőkkel is, hogy új utakat nyisson a társadalmi haladás előtt, megerősítse a nemzetgazdaságot és a nemzeti függetlenséget a külföldi katonai és gazdasági elnyomással szemben.
Abban a reményben, hogy a jövő évi európai parlamenti választásokon hasznát vehetik tapasztalatainknak és gondolatainknak, kívánom, hogy mind a parlamentben, mind a parlamenten kívül erősödjék a progresszív erők pozíciója.
-.-
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban