div class=Section1>

Simó Endre, a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal szervezőjének előadása az Európai Szociális Fórum malmöi Nem a NATO-ra, az amerikai támaszpontokra Európában, a nukleáris fegyverekre, a béke és a szolidaritás Európájáért! c. szemináriumán.

Elhangzott: 2008. szeptember 19-én

 

 

 

     Azok közé tartozom, akik a békéért harcolnak, de nem pacifisták. Azok közé tartozom, akik tisztában vannak vele, hogy egy mindnyájunk által óhajtott békésebb és biztonságosabb világról most azért tudunk vitázni, mert a náci fasizmus történelmi vereséget szenvedett Sztálingrádnál, az antifasiszta koalíció pedig győztesen került ki a II. világháborúból. Ezért értek egyet azokkal, akik szerint a szavak fegyvere nem helyettesítheti a fegyverek szavát. Ma nincs fasiszta veszély a világban, ám a neoliberális kapitalizmus globalizált finánctőkés csoportjai megpróbálják kiterjeszteni érdekszférájukat olyan régiókra, s egész térségekre, amelyek nem tartoznak hozzá. A Szovjetunió ugyan összeomlott, de Oroszország továbbra is fontos ellensúlyt képez a NATO keleti és kaukázusi terjeszkedésével szemben. Ha mi nemet akarunk mondani a NATO-ra, meg kell értenünk, hogy a hidegháború utolsó katonai maradványának meghaladásához nem elegendő a civil erő, valódi katonai erőre is szükség van hozzá. Ezt bizonyították a közelmúlt eseményei a nagytőke számára oly étvágygerjesztő Kaukázusban.

     A NATO-nak tudomásul kell vennie, hogy nem csak nyugati érdekek léteznek Európában és a világon, hanem orosz érdekek, kínai érdekek, és sok más érdek is.

     Hogyan segíthet a mi civil mozgalmunk abban, hogy el lehessen kerülni újabb konfrontációkat, anélkül, hogy feladnánk a társadalom átalakítására és a neoliberális kapitalizmus meghaladására irányuló tervünket? Ezt a kérdést vetem fel. Az általam képviselt Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal válasza rá a következő:

1.      Kollektív európai biztonsági rendszerre van szükség a NATO helyett, a NATO-tagállamok, Oroszország és a többi volt szovjetköztársaság egyenjogú részvételével, Helsinki szellemében.

2.      Kollektív gazdasági és kereskedelmi együttműködési rendszerre van szükség Kelet és Nyugat között az Egyesült Államok és Kanada részvételével is.

3.      Kollektív rendszerrel kell szavatolni az emberi jogokra, a demokratikus szabadságjogokra épülő kelet-nyugati együttműködést, elősegítve a Népek Szociális Európájának felépítését a neoliberális Európa helyett.

 

     Mielőtt Malmőbe jöttem volna, érdekes párbeszédet folytattunk a magyar külügyminisztérium vezető beosztású diplomatáival arról, hogy milyen következményekkel jár a kaukázusi konfliktus az ütköző zónában. Arra szólítottuk fel a kormányt, hogy egyoldalú NATO elkötelezettsége helyett folytasson kiegyensúlyozottabb biztonságpolitikát Kelet és Nyugat között, olyant, amely elősegíti a népek közötti együttműködést. Hivatkoztunk Magyarország geopolitikai helyzetére Európa közepén, Kelet és Nyugat között, és azzal érveltünk, hogy ki kell küszöbölni, nehogy két tűz közé kerüljünk. Hiszen egy elhibázott katonapolitika szembekerülhet Magyarország nemzeti érdekeivel. A vezető diplomaták nem utasították vissza kezdeményezésünket. Ellenkezőleg, nagyon érdekelte őket a felajánlott társadalmi támogatás egy olyan új politikához, amelyet Helsinki szelleme hatna át. Biztosítottak minket arról, hogy a kormány nem küld magyar katonát a Kaukázusba.

    Magyarország a hetvenes években központi szerepet játszott abban, hogy Helsinkiben tárgyalóasztalhoz ültesse a keleti és a nyugati országokat. Ebből a remek jószolgálati tapasztalatból kiindulva a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal kezdeményezi, hogy keleti és nyugati országok különböző társadalmi szervezetei közös lépéseket tegyenek egy új európai kollektív biztonsági rendszer kiépítése felé, és együtt fejtsenek ki „Európai Civil Diplomáciát” azért, hogy csökkenjen a nemzetközi feszültség, és épülhessen a népek európai közös otthona.

-.-

                                                               

 

    

         

 

 

 

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése