Idő előtti választást és társadalmi koalíciót sürget a Civil Nemzeti Csúcs

Budapest, 2009. február 22. vasárnap

  

  A parlament feloszlatását és előrehozott képviselőválasztás kiírását követeli a több mint száz társadalmi szervezetet, szakszervezetet és politikai csoportot képviselő Civil Nemzeti Csúcs Koordinációs Bizottsága vasárnap kiadott közleményében.

  A testület budapesti ülésén azzal indokolta döntését, hogy Gyurcsány Ferenc kormánya képtelennek bizonyult a magyar dolgozó rétegek érdekében álló válságkezelő programra, és megszorító intézkedéseivel a nagytőke érdekeit szolgálja. Gyors ütemben súlyosbodnak a lakosság megélhetési gondjai, soha nem tapasztalt szociális feszültség tapasztalható, a politika beláthatatlan következményekkel járó társadalmi destabilizálódás felé sodorja az országot. Ahhoz, hogy a folyamatok demokratikus mederben maradhassanak, módot kell adni az embereknek, hogy választhassanak és eldönthessék, kire bízzák az ország irányítását – írják.

  A Civil Nemzeti Csúcs Koordinációs Bizottsága egyik pártot sem támogatja a másik helyett, mert az a véleménye, hogy a társadalmi igazságtalanságnak egyikük sem vetett véget, gazdagság és szegénység között tovább mélyült a szakadék.

  A CNCS olyan új társadalmi koalícióra törekszik, amely a dolgozó, alkotó többség, az egész életüket ledolgozott nyugdíjasok, a kis- és közepes vállalkozók érdekében áll. A válság elmélyülése széles nemzeti demokratikus összefogással tartóztatható föl, olyan új társadalompolitikával, amely elsőbbséget biztosít a nemzeti fejlődésnek a globális érdekekkel szemben. A CNCS ilyen társadalmi koalíció létrehozását javasolja az országnak – áll a koordinációs testület közleményében.

  A Koordinációs Bizottság az előrehozott választásokkal összefüggésben azt is követelte, hogy változtassák meg a visszaélésre módot adó kopogtatócédulás ajánlási rendszert.

  A Civil Nemzeti Csúcs a Magyar Szociális Fórum Kerekasztalának kezdeményezésére született 2008. november 15-én.+++

  

Se

  

  

Kiadta: Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal

06 30 5927371

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése