A hajléktalanság megoldása politikai akarat kérdése
Budapest, 2008. december 14. Vasárnap
A Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal
arra szólította fel a kormányt és az országgyűlést, hogy Franciaországhoz hasonlóan
idehaza is iktassák törvénybe a lakhatáshoz való jogot, és haladéktalanul fogjanak
hozzá szociális lakások tömeges felépítéséhez, illetve elhagyott középületek, laktanyák,
kiürített kórházak szociális lakássá történő átalakításához.
A jelenlegi politikába emberek halnak bele, hajléktalanok
fagynak meg, mert nincs lakásuk, a politika pedig közömbösen sorsukra hagyja őket,
feláldozza életüket a pénzügyi egyensúly oltárán - mondta Simó Endre, a civileket
tömörítő kerekasztal szervezője.
Bogdány János, a Jövőt a Hajléktalanoknak Alapítvány
elnöke szerint semmit sem tesznek a hajléktalan probléma megoldására, az illetékesek
úgy tekintik, mintha csak annyi hajléktalan élne az országban, mint amennyit a hajléktalan
szállók képesek befogadni. Bogdány szerint egyesek üzleti kérdésnek tekintik a hajléktalanok
gondját.
A sajtótájékoztatón megszólalt egy 56 és egy 62
éves hajléktalan is. Az egyik 16 éve, a másik három éve vesztette el otthonát. Az
egyik azért nem tárta föl a nevét, és mutatta arcát, a kamerának, mert attól tart,
hogy ha fölismernék, azonnal elbocsátanák az állásából, hiszen egy hajléktalannak
nem lehet állandó lakóhelyi címe, neki viszont valaki megengedte, hogy bejelentkezzen
nála, és ezáltal munkához juthasson.
Hegedűs Zsuzsa szociológus a franciákéhoz hasonló
címkártya bevezetését szorgalmazta Magyarországon is, máskülönben a hajléktalan
nem csak munkát nem tud vállalni, hanem reménye sem lehet arra, hogy állapotából
kitörjön.
Salga István, az Igazságos Jogállamért Szövetség
elnöke követendő példának tartotta, hogy Párizs vállalta: az államot jogilag is
üldözni lehet majd, ha nem tesz eleget a hajléktalanok fedélhez juttatására vállalt
kötelezettségének.
A civil szervezetek egybehangzó véleménye szerint
Magyarországon súlyosbodhat a lakásgond a bérek és a nyugdíjak csökkentése miatt,
azaz még többen válhatnak hajléktalanná amiatt, hogy nem fogják tudni kifizetni
tartozásaikat.
A Magyar Szociális Fórum Kerekasztala szerint
a szociális lakásépítéssel enyhíthetnék a gazdasági válságot, hiszen jelentősen
fellendíthetnék az építőipari termelést, és a munkanélküliek egy részét is munkához
juttathatnák. A szociális lakásépítés elsősorban politikai akarat kérdése - mondták
-, hiszen az EU infrastrukturális alapjaiból viszonylag kevés pénzből megoldhatnák
25-30 ezer effektív hajléktalan lakáshoz juttatását.
Kiadta: MSZF SZK
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban