Gyurcsány előterjesztés - civil reagálás
Budapest, 2009. január 29.
A miniszterelnök csütörtökön előterjesztett - társadalmi és politikai modellkorrekciója -
elégtelen arra, hogy orvosolja a magyar társadalom legfőbb problémáját, a megélhetési gondok
súlyosbodását. Ezen csak olyan rendszerkorrekcióval lehet enyhíteni, amely a javak
igazságosabb elosztásán alapul a dolgozók, az egész életüket ledolgozott nyugdíjasok, a
munkaerő zömét foglalkoztató kis- és közepes vállalkozók javára - reagált a Magyar Szociális
Fórum - Szociális Kerekasztal szervezője Gyurcsány Ferenc parlamenti beszédére.
Simó Endre szerint nem lehet arra bíztatni az embereket, hogy dolgozzanak, miközben nem
adnak nekik munkát, illetve olyan alacsony bért kapnak, amelyből nem tudnak megélni. Miközben
csökkentik a béreket és a nyugdíjakat, folyamatosan emelik az árakat, a közüzemi díjakat. Ősz óta
nemzetközi hitelből származó több száz milliárd forinttal konszolidálták a bankok helyzetét, de
egyetlen forinttal sem adtak többet annak a 3-3,5 millió létminimum alatt élőnek, akinek nap mint
nap arról kell döntenie, hogy egyen, vagy fűtsön-e.
Egyetértek a miniszterelnöknek azzal a bankokhoz intézett kijelentésével, amely szerint - Baj
lesz, ha csak önmagukra gondolnak! - De vajon mit kíván tenni a kormány azért, hogy a bankok ne
csak magukra gondoljanak - tette fel a kérdést Simó.
- Nem igaz, hogy nincs pénz a termelés finanszírozására és beruházásokra. Van rá pénz: az
ország megtermeli a fejlődéséhez szükséges értéket, csakhogy ez az érték, zömében profit
formájában ki is kerül az országból, és mások jólétét szolgálja. Tehát határozott intézkedéseket
kell hozni azért, hogy korlátozzák a multinacionális trösztök profitexportját, és az EU-tól 2012-ig
biztosított 22 milliárd euróval együtt a magyar nemzetgazdaság fejlesztésére fordítsák. Nem
lehet – modellkorrekciót - végrehajtani anélkül, hogy ne vennénk irányt a nemzetgazdaság
szuverenitásának helyreállítása felé a globális érdekekkel szemben - vélekedett az MSZF
szervezője.
A miniszterelnök terveire vasárnap közös állásfoglalással reagálnak majd a Magyar Szociális
Fórum Kerekasztala és a Civil Nemzeti Csúcs szervezetei. Állásfoglalásuk kialakításához kikérték
közgazdászok és társadalomtudósok véleményét is.+++
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban