Tisztelt Szervezet!
Rendszerkorrekcióval és társadalmi összefogással a válság leküzdéséért
címmel
A Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal és az Összefogás Szociális Parlament országos tanácskozást kezdeményezett egy Új Társadalompolitika közös meghatározásáért és érvényre juttatásáért, a civil stratégián alapuló társadalmi dialógus elindításáért.
Az új társadalompolitika középpontjában a gazdasági növekedés előmozdítása és az elosztási viszonyoknak a dolgozók és a nélkülözők javára történő kiigazítása áll, legalapvetőbb megélhetési és egészségügyi szükségleteik kielégítése végett. Ennek érdekében közös stratégiát akarunk kidolgozni annak érdekében, hogy a munkanélkülieknek munkalehetőséget biztosítsanak, a hazai ipar érdekeltté váljék a foglalkoztatás növelésében, a szövetkezések a lehető legnagyobb kedvezményben és előnyben részesüljenek, mérséklődjék a profit külföldre áramlása. Mérséklődjék hazánk alárendelődése a globális érdekeknek. Gátat kell vetni az elszegényedésnek, és vissza kell fordítani a folyamatot a normális társadalmi fejlődés és a nemzeti felemelkedés irányába.
Tekintettel arra, hogy a súlyos társadalmi válság leküzdéséről sem a kormánynak, sem az ellenzéknek nincs átfogó programja, nélkülözhetetlennek tartjuk, hogy a civil társadalom maga lépjen fel ezzel az igénnyel, és mondja meg, mit akar ahelyett a neoliberális gazdasági- és társadalompolitika helyett, amely egyre több család és egyedülálló ember létét és egészségét veszélyezteti. (Lásd csatoltan 2008. május 16-i közleményünket!
A Rendszerkorrekciós stratégiát, a Civilek kezdeményezte Új Társadalompolitikai stratégiát hármas megközelítésben kívánjuk megalapozni az Országos Tanácskozáson:
- Társadalompolitikailag, Gazsó Ferenc professzor rendszerkorrekciós tézisei szerint
- Gazdaságpolitikailag, Bogár László professzor előterjesztésében
- A demokrácia, benne a részvételi demokrácia kibontakoztatása értelmében Bihari Mihály professzor előterjesztésében
- Palkovics Imre, a Munkástanácsok Országos Szövetségének elnöke a foglalkoztatás, a megélhetés, a társadalmi konszenzus szempontjából összegezné az elhangzottakat
A 20-25 perces stratégia-megalapozó bevezetőket felkért civil szervezetek és a szakszervezetek 5-6 perces kiegészítő hozzájárulásai (korreferátumok) követnék, utána pedig fórum-vita.
Az Országos Tanácskozás végén összefoglaljuk a konklúziókat és megjelöljük a közös továbblépés irányát, és a gyakorlati teendőket.
A tanácskozást 2008. június 20-án (pénteken) délelőtt tartjuk a Parlament épületében sajtónyilvánosság előtt.
Felkérjük T. Szervezetüket, hogy csatlakozzon felhívásunkhoz, és kapcsolódjon be az Új Társadalompolitikai tervezés folyamatába.
Kérjük, hogy az alább megadott e-mail címre június 3-ig jelezzék részvételi szándékukat és azoknak a nevét és személyazonossági igazolványszámát, akik Önöktől részt vesznek az Országos Tanácskozáson. (Erre a parlamenti belépők kiállítása miatt van szükség.)
Pozitív válaszukat kérjük eljuttatni az alábbi e-mail címre:
szocialisforum@gmail.com
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban