Európai civil nyilatkozat a válságról
Párizs-Budapest, 2009. január 15. csütörtök
A világgazdasági válságból a fennálló rendszer átalakításával kell kiutat találni, tömegmozgósítással, társadalmi ellenállással meg kell akadályozni, hogy a dolgozókkal és a nélkülözőkkel fizettessék meg a válság árát - áll abban a nyilatkozatban, amelyet százötven európai szakszervezet és civil szervezet adott ki szerdán Párizsban, Budapesten pedig a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztala hozott nyilvánosságra.
A világgazdasági válság oka a fennálló rendszerben keresendő, a világ vezetői mégis megpróbálják megmenteni a bukott gazdasági modellt. Közpénzekből gyorsan szanálták a bankokat és a pénzvilág legfőbb szövetségeseinek számító nagy részvényeseket, ezt követően pedig olyan bankárokat és multi cégvezéreket neveztek ki felelős tisztségekbe, akik a válságot előidézték. A dolgozók, a munkanélküliek, a szegények nem csak hogy nem részesültek semmiféle segítségben, hanem még a válság árát is velük akarják megfizettetni – áll a párizsi nyilatkozatban.
A válság elmélyülésével nők és férfiak milliói veszítik el munkahelyüket, otthonukat, megélhetésüket. Előrejelzések szerint több tíz millióan duzzasztják majd az emberiség szélsőséges szegénységben élő 1,4 milliárdos seregét. A válság az egész világon súlyosbítja a nép túlnyomó többségének társadalmi, környezeti, kulturális és politikai életkörülményeit.
A Párizsban egybegyűlt szakszervezetek, mezőgazdasági kistermelők, társadalmi érdekvédők, környezetvédők, fejlesztési kérdésekkel foglalkozó csoportok, vallásközösségek, feministák, rászorultak és nélkülözők, diákok és fiatalok, szegénységellenes hálózatok abban jelölték meg a válságból kivezető első lépést, hogy azonnal mérsékeljék a válság társadalmi következményeit, egyidejűleg pedig fogjanak hozzá a gazdaság környezetbarát átalakításához.
Olyan rendszerre van szükség, amely a nép és a természeti környezet javát szolgálja, igazságos és demokratikus kontroll alatt áll – írják a civilek, ellenállásra és társadalmi alternatíva kidolgozására szólítva fel az európai népeket.+++
Kiadta: Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal
06 30 5927371
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban