Európai bérekért!
A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal közleménye
Az Európai Szakszervezeti Szövetség kezdeményezésére április 5-én, Ljubljanában akciónapot tartanak a bérek emeléséért, a dolgozók és a nélkülözők megélhetésének biztosításáért, életkörülményeinek javításáért. A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal üdvözli és teljes szolidaritásáról biztosítja az Európai Szakszervezeti Szövetség (ETUC) fellépését, és a magyar szakszervezetek csatlakozását az európai megmozduláshoz. Egyetértünk azzal a törekvéssel, hogy a dolgozó rétegek javára módosítsák az elosztási viszonyokat. Az elmúlt tíz évben ugyanis annak lehettünk tanúi, hogy az Unió minden országában csökkent a dolgozóknak juttatott hányad a megtermelt hazai termékből. Ezt az állapotot tarthatatlannak ítéljük, mert súlyosbítja a megélhetési gondokat, és elmélyíti a társadalmi igazságtalanságot azzal, hogy munkájának gyümölcsét az élvezheti a legkevésbé, aki megtermeli A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal nemrég összegezte és a nyilvánosság elé tárta a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) legfrissebb jelentését a hazai bérekről és a jövedelem elvonásokról. Eszerint az OECD 30 tagállama közül idehaza a legalacsonyabbak a bérek, viszont a bérelvonás tekintetében – 51 százalékkal – az éllovasok között szerepelünk. A szociális olló is tovább nyílt: csaknem a hatszorosára nőtt a jövedelmi különbség a legjobban és a legrosszabbul kereső tíz-tíz százalék között. Hazánkban ma kb. 3,4 millióan élnek a létminimum küszöbén, illetve alatta. (A létminimum összege – a KSH adatai szerint – 2006-2007-ben 60.128 forint volt.) Kb. 1,2 millióra tehető a mélyszegénységben, havi 25-30 ezer forintból, vagy annál is kevesebből élők száma. A Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal felhívja a figyelmet a szakadék növekedésére bérek és a megélhetési költségek között. Az alacsony bérek, és a lakosságra rótt súlyos terhek miatt országossá váltak a megélhetési gondok, milliók kínlódnak azzal, hogyan húzzák ki a hó végéig. Noha a hazai bérel és fizetések nemzetközi összehasonlításban kirívóan alacsonyak, a megélhetési problémákkal nem állunk egyedül az EU-ban. A megélhetési körülmények csak azokban az országokban javultak, amelyekben a társadalompolitika szociális irányt vett a neoliberális vonulattal szemben és politikai akarat nyilvánult meg a társadalmi differenciálódás mérséklésére, az elosztási viszonyok átrendezésére. A ljubljanai összeurópai szakszervezeti demonstrációt azért tartjuk fontosnak, mert a Szociális Európa igényével lép fel, és ki akarja kényszeríteni a hozzá szükséges társadalompolitikai korrekciót. A civil társadalom – a szakszervezetekkel karöltve – abban érdekelt, hogy olyan európai mércéjű megélhetési minimumot állapítsanak meg, amely az Unió minden országában módot nyújt az emberhez méltó megélhetésre.
2008.április 1. Magyar Szociális Fórum-Szociális Kerekasztal
Sajtókontakt: 06-30-5927371
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban