A Civil Nemzeti Csúcs rendszerkorrekciót és felelős kormányt sürget
A Civil Nemzeti Csúcs szervezetei a társadalomellenes politikával szembeni ellenállás sikereként üdvözlik Gyurcsány Ferenc miniszterelnök távozását a kormány éléről. Többségi határozatban követelik, hogy új választás útján olyan új felelős kormány irányítsa az országot, amely a válságból a társadalmi és a nemzeti érdek előtérbe állításával keres kiutat. Enyhíteni kell az ország kiszolgáltatottságán a nemzetközi monopóliumokkal szemben, elő kell segíteni a belső felhalmozást, tenni kell az ellen, hogy kivigyék az országból a megtermelt érték zömét , változtatni kell az elosztási viszonyokon az alacsony bérből és fizetésből élők, valamint a kis- és középvállalkozók javára. Az új kormánynak nem a kisjövedelmű adófizetőkkel kell megfizettetnie a válság árát, hanem a válságot előidéző nagytőkés csoportokkal, és politikai kiszolgálóikkal.
A Civil Nemzeti Csúcs elutasítja annak tervét, hogy folytassák az eddigi úton, csak éppen másokkal. Szakítani kell a neoliberális politikával, a tőke mértéktelen centralizálásával, és új társadalompolitikával kell felváltani, a választók akaratából. A társadalompolitikai megújulás elősegítése érdekében csatlakozunk a szakszervezeti szövetségek április 4-re meghirdetett tiltakozó megmozdulásához, és mozgósítjuk a civil társadalmat arra, hogy tömegesen vegyen részt rajta.
A Civil Nemzeti Csúcs úgy látja, hogy a kiutat demokratikus irányban kell keresni, lehetővé kell tenni, hogy az emberek előrehozott választással közvetlenül dönthessenek, kiket tartanak alkalmasnak a válság leküzdésére, a társadalmi destabilizálódás feltartóztatására, az ország irányítására. Ezért követeljük az országgyűlés feloszlatását és előrehozott választások kiírását. Önkéntes, szabad és pártoktól független együttműködési fórumunk széles nemzeti demokratikus összefogásra törekszik, mert az a véleménye, hogy az országos gondokkal egyetlen párt sem képes egyedül megbirkózni. Bárki kormányozzon is, nem nélkülözheti a társadalmi támogatottságot, ezt pedig csak úgy szerezheti meg, ha munkát, békét, és emberhez méltó megélhetést biztosít. A Civil Nemzeti Csúcs társadalmi koalícióra törekszik, új egyensúlyt akar tőke és munka világa között, az utóbbi javára. Üdvözlendőnek tartaná, ha egy válságkezelő kormány összetétele is tükrözné ezt a követelményt.
+++
A Civil Nemzeti Csúcs állásfoglalását egyetértő támogatásáról biztosította az Alternatíva Baloldali Mozgalom is.
2009. március 23
Kiadta: CNCS szervezés 06 30 5927371
Letöltés: PDF formátumban , vagy RTF formátumban