Rendszer-korrekció és állami újra-elosztás

Bogár László előadása a Rendszerkorrekciót a megélhetésért c. tanácskozáson, 2008. szeptember 29-én

A rendszerváltás rendszere alkalmatlannak bizonyult nemcsak arra, hogy átfogó választ adjon a magyar társadalom alapvető kérdéseire, hanem arra is, hogy ezeket a kérdéseket egyáltalán megfogalmazza. A rendszer tehát a jelenlegi állapotában tarthatatlan, átfogó korrekciója elkerülhetetlen. E korrekció igen fontos eleme az állam, és az újraelosztás egész rendszerének újragondolása. Az alábbiakban ennek főbb elemeit próbálom meg összefoglalni.

A rendszer a globális kifosztás eszköze, ezért első sorban ezt kell megváltoztatni. A neoliberális gazdaságfilozófia alapja az államtalanítás, mert így válik védtelenné az adott lokalitás a globális tőke számára. (liberalizálj, privatizálj, deregulálj). Amit tehát először is le kell szögezni, az, az, hogy az állam megvédése, sőt szerepének, hatáskörének, és az újraelosztás terjedelmének minimum szinten tartására, vagy akár némi növelésére lesz szükség az előttünk álló igen nehéz évtized során. Nem szabad tehát kritikátlanul magunkévá tenni a radikális adócsökkentés jól hangzó, ám a népesség jövőjére nézve igen kockázatos programját. Ennek belátásához elég talán annyi, hogy Hong Kongban 5%-os, Svédországban viszont 55%-os az állami adóelvonás, mégis mindkét ország igen sikeres, versenyképes, és a társadalmi viszonyok minősége is a legjobbak között van a világon.

A kérdést tehát nem úgy kell feltenni, hogy alacsony, vagy magas az adóterhelés, hanem úgy, hogy az a szerződés, amelyet az adó az állam és annak polgára között létrehoz, az milyen minőségű és működik-e. Minden attól függ, hogy mit kap cserébe az állampolgár. Ma a népesség 80%-a valójában többet kap vissza az elvonásokból, mint amennyit befizetett, tehát számukra az adó csökkentés egyértelműen káros lehet. Azért, mert ez lényegesen több állami transzfertől fosztja meg, mint amennyivel több jövedelme marad az adócsökkentés nyomán. Arról nem is beszélve, hogy éppen a legrosszabb helyzetűek esetében nagy a kockázata annak, hogy a kevéske nettó jövedelem-többletüket haszontalan, vagy kifejezetten káros, de az eladónak jó profitot hozó termékre „cserélik”.

Tudomásul kell venni, hogy a társadalom alsó kétharmada számára az előttünk álló évtized során az állami újraelosztás terjedelmének inkább a bővítése, mint szűkítése a kívánatos. Más kérdés az adók és járulékok belső arányainak a változása. Mivel a tőke/munka osztozkodási arány nálunk ma latin amerikai szintű, ezért a tőkét terhelő adókat és járulékokat inkább növelni, a munkát/munkavállalókat terhelő adókat pedig csökkenteni kellene. Emellett a tőke fajták között radikálisan differenciálni kellene pozitív diszkriminációval segítve azokat a kis és közép vállalatokat, amelyek a helyi társadalmak hétköznapi működésében döntő szerepet vállalnak.

A jövedelemadók esetében (SZJA) a jelentős progresszivitás helyreállítása elengedhetetlen. Az ÁFA esetében a főként szegényebb rétegek által fogyasztott javakra nézve különlegesen kedvezményes kulcsba valóbesorolásra van szükség.

A vagyonadó bevezetését úgy kellene megkísérelni, hogy az SZJA-ból leírható legyen, így lelepleződhetnének a minimálbéren bejelentett százmilliós villák tulajdonosai. Külön fejezetet jelent a TB járulékok ügye.

A munkaadói járulék csökkentése automatikusan a munkavállaló megkárosítását jelenti, hiszen ennyivel csökken a TB számlájának bevétele. Ezért megfontolandó volna a nagy bruttó bér bevezetése, mert így legalább nem létezhetne az, az optikai csalódás, amely a munkavállaló számára közömbössé teszi saját reálbérének közvetett csökkentését.

Az adó tehát szerződés, az adórendszer pedig egy olyan hidraulikai rendszer, amelynek bármelyik pontján is avatkozunk be, a következmények az egész rendszert érintik. Rá kellene tehát kényszeríteni a politikai osztályt, hogy sanda szándékú „ötletelések” helyett legyen bátorsága az egész rendszer komplex, koherens átalakítására. Akkor legalább eldőlhetne, hogy ki képviseli valójában az alávetetettek érdekeit, Ám ehhez az kell, hogy maguk az alávetettek is tisztában legyenek saját stratégiai érdekeikkel.