Alkotmányozás – a Szociális Unió is társadalmi párbeszédet sürget

Budapest, 2011. február 18. péntek

 

    A Szociális Unió csütörtökön Szili Katalin által aláírt közleményben tájékoztatta a Magyar Szociális Fórumot arról, hogy – a Szociális Kerekasztalhoz hasonlóan - széles társadalmi támogatottságon nyugvó alkotmányt tart szükségesnek, hiszen az alkotmányozás nem lehet egy szűk elit magánügye – tudatta az MSZF SZK pénteken.    

  „A hazai parlamenti erők mindeddig háttérbe szorították az alkotmányozás nem pártpolitikai vonatkozásait, holott a reprezentatív szakszervezetek, a kamarák, a történelmi egyházak és a kisebbségek képviselőinek, valamint a gazdasági, tudományos és művészeti élet kiválóságainak legalább annyi joguk van az alkotmányozásban való részvételhez, mint a politikusoknak” – áll a Szociális Unió közleményben.

    A Magyar Szociális Fórum - Szociális Kerekasztal szervezői fontosnak tartják a Szociális Unió arra irányuló törekvését, hogy bekerüljön az alkotmányba a lakhatáshoz és a munkához való jog, és az alkotmány valós társadalmi párbeszéd alapján szülessék meg. A széles társadalmi támogatottság érdekében számítanak a Szociális Unió részvételére is az MSZF Kerekasztalának közeljövőben tartandó tanácskozásán, hogy bekerüljön az alkotmányba a munkához, az emberhez méltó megélhetéshez, a lakhatáshoz és a létminimumhoz való jog. Az MSZF szerint az ország új alkotmányát a magyar népnek kell jóváhagynia, referendum útján – áll az MSZF pénteken kiadott reagálásában a Szociális Unió közleményére.+++

 

Kiadta: MSZF SZK

+36 30 5927371   

 

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése