Magyar Szociális Fórum a kormány krízis csomagjáról
Budapest, 2009. június 4. Csütörtök
A kormány kríziskezelő programja nem áll összhangban a válság súlyosságával. A 750 ezer devizahiteles és a 720 ezer közüzemi díjhátralékos feje fölött továbbra is Damoklesz kardjaként lebeg a kilakoltatás. Bajnai Gordon kormánya továbbra sem tesz eleget annak a követelésnek, hogy azonnali hatállyal leállítsa a kilakoltatásokat – áll a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztalának csütörtöki nyilatkozatában, melyet a kormányfő szerdán bejelentett intézkedéseire reagálva adtak ki. (Az MSZF az Otthonvédő összefogás egyik pillére.)
A Magyar Szociális Fórum - SZK helyesnek tartja azt a tervet, hogy ne csak a munkanélküliekre, hanem a munkanélküli devizahitelesekre is kiterjedjen az állami garanciavállalás. Helyesli, hogy az állam vállaljon kezességet 20 millió forint erejéig, két évre a 2008. szeptember 30. után munkanélkülivé vált lakáshitel-adósok esetében, a nem munkanélküli devizahitelesek esetében pedig ez a kezesség 10 millió forintig terjedjen két évre szólóan. Helyesnek tartják, hogy figyelembe vegyék az adósok teherbírását a törlesztések tekintetében.
Tisztában vannak azzal is, hogy az Európai Bizottságnak – az állami támogatásnak minősülő garanciavállalás miatt – jóvá kell hagynia a magyar kormány intézkedéscsomagját, viszont érthetetlennek és elfogadhatatlannak tartják, hogy a magyar kormány – saját hatáskörében - addig sem állíttatja le a kilakoltatásokat és az otthonok elárverezését, amíg az EU döntése meg nem születik. A kilakoltatásokkal kapcsolatos hazai politikai felelősséget nem lehet az EU-ra hárítani – írja az MSZF-SZK. A lakás tulajdonjogával kapcsolatos kérdés tisztázása sem az EU-tól függ - fűzik hozzá Kiss Péternek arra a kijelentésére reagálva, hogy az önkormányzatok elővásárlási jogot szereznének.
Felhívják a figyelmet arra, hogy a politikai megoldás konkretizálódása heteket, hónapokat vehet igénybe, a tömeges kilakoltatások leállítása viszont nem tűr halasztást.
A kormány intézkedés-csomagja nem terjed ki a közüzemi díjhátralékosokra - hívják fel a figyelmet. Ezek közül 210 ezren közvetlenül is veszélyeztetettek, hiszen fél millió forintnál is nagyobb tartozást halmoztak föl, és reményük sincs arra, hogy tartozásukat törleszteni tudják. Mi lesz az ő sorsuk – teszi fel a kérdést a Magyar Szociális Fórum a kormánynak.
Az Otthonvédők delegációja kétszer kért személyes találkozót Bajnai Gordontól egy átfogó és megnyugtató politikai megoldás érdekében: először május 5-én, majd május 29-én, de a miniszterelnök kitért a megkeresésük elől. A kormányfő május 13-án a Szociális és Munkaügyi Minisztériumot bízta meg az Otthonvédőkkel folytatandó tárgyalással, ám a minisztérium azóta sem jelentkezett náluk, jóllehet a Miniszterelnöki Kabinetiroda azt írta, hogy jelentkezni fog. Tekintettel a társadalmi méretűvé váló gondra, az Otthonvédők legutóbb május 29-én sürgettek találkozót Bajnaival, de a Miniszterelnöki Hivatalhoz faxon és e-mailen eljuttatott megkeresésükre azóta sem kaptak választ.+++
Kiadta: MSZF SZK
06 30 5927371
Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban