Az I. Magyar Szociális Fórum Zárónyilatkozata

Miskolc, 2003. április 5-6.

 

700 magyar társadalmi szervezet, civil mozgalom, szakszervezeti, vallásos és világi közösség kezdeményezésére Miskolcon 2003. április 5-6. között megtartottuk az I. Magyar Szociális Fórumot. Az MSZF az együttműködés fóruma egy szabadabb, igazságosabb, békésebb világért és egy demokratikusabb Magyarországért. Részese annak a világméretű folyamatnak, amelyet a Szociális Világfórum és az Európai Szociális Fórum neve fémjelez. Az emberek és a természet kizsákmányolása ellen szerveződik a társadalmi igazságosság, a demokrácia, az emberi jogok és a szociális jogok érvényre juttatása érdekében.

 

A résztvevők kiálltak a béke mellett, elítélték a háborús politikát és a háborús propagandát. Követelték az emberi jogok, és a szociális jogok maradéktalan érvényre juttatását és a demokratikus szabadságjogok tiszteletben tartását. Elemezték a hazai és a nemzetközi társadalmi viszonyokat és arra a következtetésre jutottak, hogy világszerte megrendült a humanista értékrend, elidegenedési és elembertelenedési folyamatok tapasztalhatóak, és hogy ezekkel szemben az emberek és a népek közötti szolidaritás erősítésével, a szociális és a demokratikus jogok kiszélesítésével lehet a leghatékonyabban szembeszállni. A profitérdek, a privatizáció, a magánérdek helyett a dolgozó és alkotó ember értékrendjét kell a középpontba helyezni.

 

A következő határozatok, állásfoglalások  és kezdeményezések születtek:

 

1. Emberi jogok, szociális jogok

 

- Kiállunk az emberi élet és az élővilág védelmében a pusztítással és a halál kultúrájával szemben. Békét akarunk a társadalmi igazságosság érvényre juttatása révén.

-  Munkát kell adni az embereknek, hogy megélhessenek.

- Váljon alkotmányos alapjoggá a munkához és a kollektív munkajogi védelemhez való jog.

- Szükségesnek tartjuk a szociális jogok garanciáinak beépítését a készülő új magyar alkotmányba.

- Követeljük, hogy az emberjogi charták, így az Európai Szociális Charta elveinek megfelelően hazánkban is biztosítsák az emberhez méltó létfeltételeket: a munkához, a tisztességes keresethez, a fedélhez, a megfelelő táplálékhoz, az egészségügyi ellátáshoz , a szociális védelemhez, az oktatáshoz , a kulturálódáshoz  való jogot. Szükségesnek tartjuk a garantált társadalmi minimum-jövedelem bevezetését, a hajléktalanság állami segítséggel történő megszüntetését.

- Ellenezzük a közszolgáltatások, a szociális ellátások, kiemelten az egészségügy privatizációját.

- A társadalmi érdekeknek a javak igazságos és egyenlő elosztásával  - valódi közteherviseléssel -kell érvényt szerezni.

 

2. Részvételi demokrácia, szabadságjogok

 

- Megvédendő alapértéknek tartjuk a szabadságjogokat, a demokráciát és a szociális vívmányokat, az információhoz való jogot.

- A fórumban résztvevő szervezetek célja, hogy az állam a társadalom fölé rendelt szervből a társadalomnak alárendelt szervvé váljon.

- Társadalmi ellenőrzést szeretnénk az intézmények felett, a képviseleti demokrácia kiegészítését részvételi demokráciával a képviselők visszahívhatóságának bevezetését, kétkamarás parlamentet.

- Szükségesnek tarjuk a népszavazási törvény módosítását, egyszerűsítését.

- A globalizáció kedvezőtlen hatásainak ellensúlyozására fontosnak tartjuk a helyi és önkormányzati kezdeményezéseket.

- A leghatározottabban fellépünk a médiák által sugárzott háborús propaganda és agresszivitás ellen és azt követeljük, hogy a tömegtájékoztatási eszközök és a tankönyvek az egyetemes emberi értékeket terjesszék.

 

 

3. Globalizáció és béke

 

- Az USA uralkodó körei a nemzetközi jog és az ENSZ alapokmányának lábbal tiprásával egyközpontú világot akarnak berendezni. Az Irak elleni háborút az olajért, üzleti érdekekért,  Európa megfélemlítéséért, egyeduralkodó szerepük megszilárdításáért folytatják.

- Mozgalmunk a Szociális Világfórum és az Európai Szociális Fórum részeseként elítéli Szaddam Husszein rendszerét és a terrorizmust, a háborút. Következetesen szembeszáll az új hegemón világrenddel.

- Követeljük, hogy az USA és szövetségesei azonnal hagyják abba az iraki civil lakosság mészárlását, vonuljanak ki Irakból és állítsák helyre az okozott károkat.

- Tiltakozunk az ellen, hogy a magyar kormány és a parlament segédkezet nyújtott ehhez a háborúhoz. Ne folytassa tovább a háborús politikát, hazánk azokkal vállaljon közösséget, akik elítélik ezt a háborút.

- Magyarország maradjon távol minden háborús konfliktustól, ápolja a jó viszonyt szomszédaival és minden néppel.

- Követeljük a fejlődő országok adósságainak elengedését,a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelmi tárgyalások (GATS) nyilvánosságát és moratóriumát, a nemzetközi spekulációs tőkeáramlások korlátozását (pl. a Tobin-adó bevezetését.)

 

4. Európai Unió

 

- Az EU-ba való belépésünk után támogassuk a népek szociális Európáját a nagy pénzügyi - gazdasági csoportok neoliberális integrációja helyett, a jóléti rendszerek fejlesztését. Lehetséges egy másfajta Európa.

- A belépést követően a szociális ellátó rendszerek emberközpontú fejlesztése haladéktalanul kerüljön napirendre.

-Az Európa Terv egészüljön ki a foglalkoztatás növelésére, a munka világára , a bérfelzárkóztatásra vonatkozó fejezettel.

- Támogatjuk a szakszervezetek és a civil szervezetek európai összefogását, részt kívánunk venni  a dolgozók, a periferizáltak érdekeinek intézményesített érdekérvényesítésében.

 

5. Kisebbségek szociális jogaiért, a rasszizmus ellen

 

- Az 1989 után feléledő rasszizmust a neoliberális globalizáció termeli ki a multinacionális és a helyi tőke érdekei szerint, a munkaerőpiac  belső megosztásáért.

- A magyar nemzet fogalma az EU csatlakozással újraértelmeződik, ezért különösen nagy veszély forrásává válhat az etnikai alapú politizálás.

- A legnagyobb magyar kisebbség, a romák társadalmi helyzete nem elsősorban etnikai, hanem szociális kérdés, ezért elutasítjuk az etnikai alapú diszkriminációt. A romák igazságosabb társadalmi létre csak úgy tehetnek szert, ha minden progresszív erő összefog a rasszizmussal és a kirekesztéssel szemben.

- Esélyegyenlőségre, jó minőségű integrált képzésre, teljes foglalkoztatottságra, lakhatási biztonságra, emberhez méltó egészségügyi ellátásra van szükségük.

- Visszautasítjuk az arra irányuló törekvéseket, hogy a társadalmi igazságtalanságok valódi okairól rasszizmussal, idegengyűlölettel,cigánygyűlölettel, antiszemitizmussal tereljék el a figyelmet..

 

6. Nők és gyermekek szociális jogai

 

- Érvényre kell juttatni  a nők és a férfiak egyenlőségét és meg kell erősíteni ennek törvényi garanciáit.

- Támogatjuk a családon belüli erőszak elleni törvényes fellépést.

- Kiemelten és megrendülten szólunk a gyermeki jogokról, a gyermekek társadalmának szegényekre és gazdagokra szakadásáról. Szégyen, hogy hazánkban több tízezer gyermek alultáplált és 250 ezerre nőtt a veszélyeztetett kiskorúak száma.

- Meg kell szüntetni az irott jog és annak érvényesülése között feszülő ellentmondásokat a szociális szférában, gazdasági, szociális okokból nem szabad elszakítani a gyermekeket szüleiktől; gyermekes családokat ne lehessen kilakoltatni.

- A gyermekek esélyegyenlőségének jobbítása érdekében növelni szükséges a gyermeknevelés állami támogatását, a családtámogatási ellátásokat, előnyben kell részesíteni a gyermeküket egyedül nevelő szülőket.

- A gyermekek, a fiatalok és a nők méltóságának védelmében követeljük, hogy az állam utasítsa vissza a piaci alapú szexualitást, a pornográfiát és a prostitúciót, biztosítson más megélhetési forrást.

 

 

7.  A mezőgazdaságban dolgozók és a vidékiek szociális jogai

 

- Az agrárium és a vidék válságának megoldása az egész társadalom ügye. Az európai uniós csatlakozás is megköveteli a mezőgazdaság és az állattenyésztés árutermelő- és versenyképességének növelését, a kis- és középtermelők hathatós megsegítését, különösképpen a szövetkezés különböző formáinak az ösztönzésével.

- Súlyos gondot jelent a nyugdíjasok tömegének megoldatlan helyzete.

- A vidékfejlesztés központjába kell állítani a vidék népességmegtartó képességének erősítését, a munkahelyteremtést, a környezetfejlesztést.

- Nagyobb szerepet kell szánni a tájkultúra fejlesztésének, a tájápolásnak, a környezetvédelemnek, a környezeti károk megelőzésének, melyek új munkahelyeket biztosíthatnak . Ez össztársadalmi érdek, mely helyi és agrárágazati forrásokból nem oldható meg. Minderről új társadalmi megállapodás megkötésére van szükség, melynek lényege, hogy a társadalom egészének  érdeke ezen feladatok megoldása. Ebben kiemelkedő szerepet kell, hogy kapjanak a jelenleg is vidéken élő agrárszakemberek.

 

8. Ökológia

 

-Az MSZF résztvevői lehetségesnek tartanak egy másfajta erkölcsi rendet, a fenntartható fejlődésen alapuló , a természettel harmonikusan együtt élő emberközpontú világot.

- Az egészséges környezethez való jogunkat csak úgy érvényesíthetjük, ha vállaljuk az ezekkel együtt  járó kötezettségeinket  is.

- Környezettudatos nevelést támogatunk a civil szervezetek bevonásával.

- A megújuló energiaforrások kontrollált alkalmazását szorgalmazzuk.

- Szükségesnek tartjuk a környezeti költségek beépítését az árakba.

- Követeljük, hogy jutassák érvényre a kyotoi megállapodást a légköri szennyezés csökkentéséről, a globális légköri felmelegedés okozta klímaváltozás feltartóztatásáért.

 

 

************

 

Az I. MSZF-en résztvevő szervezetek elhatározták, hogy erősítik és szervezettebbé teszik a kapcsolataikat a társadalom érdekében folytatott szolgálat szellemében és a közös jövő egyengetésének jegyében. Úgy döntöttünk, hogy egy privatizáció ellenes és a nemzetközi szolgáltatás-kereskedelem liberalizációjáról folyó tárgyalásokról (GATS) tájékoztató társadalmi fórumot szervezünk.

Nyitva állunk mindenki előtt aki kész tenni közös céljaink valóra váltásáért és szeretnénk együttműködni mindazokkal, akik szívügyüknek tartják a szebb, emberibb jövőt.

 

Miskolc, 2003. április 6.

Letöltés: PDF formátumban, vagy RTF formátumban

 

 

 

 

 

 

 

Vissza a főoldalra

E-mail           Oldal nyomtatása        Link küldése